Vajdaság
A szerbiai kisebbségi miniszter határozottan elítélte a Szabadka felirat megrongálását
Betűméret:             

Tomislav Žigmanov emberi és kisebbségi jogokért, valamint társadalmi párbeszédért felelős miniszter ma határozottan és élesen elítélte azt a vandalizmust, amely során vasárnapra virradóra a város bejáratánál a Szabadka felirat magyar nyelvű betűit rongálták meg eddig ismeretlen tettesek. A kisebbségi miniszter a magyar kisebbség hivatalos nyelv és írásmód használatához fűződő jogait brutális módon sértő cselekménynek nevezte az esetet.

Mint arról már tudósítottunk, ismeretlen tettes vagy tettesek az éjjel szétverték a Palics és Békova bejáratainál álló Szabadka-feliratokat, amelyeket nemrég helyeztek el.

Žigmanov miniszter, aki maga is szabadkai, ma ellátogatott a helyszínre és kiemelte, az ilyen vandál cselekedet teljes mértékben ellentmond az integrációs politikának és a nemzeti kisebbségeket megillető jogok érvényesítésének, amelyet a szerb kormány hirdet, élén Ana Brnabić kormányfővel, de amelynek elkötelezett szószólója Aleksandar Vučić szerb elnök is, írja a Tanjug.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó