Vajdaság
Topolya: Védett rétisast mérgeztek meg Furadannal

A Gaia rovatunkból átvett hír

Betűméret:             

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület aktivistái egy elhullott rétisasra és négy csalira – valamilyen rózsaszín anyaggal bevont haldarabokra – bukkantak egy szántóföldön az Andrásfalva (Karađođevo) és Kisbelgrád (Mali Beograd) közötti területen.

A feltételezések szerint a sast Furadannal, egy mezőgazdasági növényvédő szerrel mérgezték meg, amelynek tilos a használata, írja a Magločistač portál.

Az Arcus feltételezése szerint a csalit ezúttal is rókáknak vagy sakáloknak szánták, mint három évvel ezelőtt, amikor 18 állatot mérgeztek meg ugyanezen a területen.

„Vasárnap azonnal büntetőfeljelentést tettünk az elkövető ellen, és az ügyészséget is értesítettük”, nyilatkozta Harkai Ákos, az Arcus elnöke.

Elmondta azt is, hogy a rózsaszín anyag ismét Furadan-mérgezésre utal, de csak a vizsgálat után állapíthatják meg, hogy mi okozta a madár pusztulását. Az állat tetemét az újvidéki állatorvosi tudományos intézetbe szállítottak.

Harkai arra emlékeztetett, hogy ugyanarról a területről van szó, ahol 2019-ben és 2020-ban is tömeges mérgezés történt.

A természetvédelmi aktivistákkal együtt a helyszínre érkeztek a tartományi természetvédelmi intézet, a környezeti bűnözés elleni egység, valamint az ökológiai és állategészségügyi felügyelőség képviselői.

„Becsléseink szerint mintegy másfél hónapja helyezhették ki a csalikat, és attól tartunk, hogy még több is van belőle, de ezt nagyon nehéz megállapítani. További probléma, hogy a Furadan hatása sokáig tart, és csak remélni tudjuk, hogy nem fog még több állat elpusztulni”, magyarázta Harkai.

Topolya területén idén először figyeltek meg egy fészkelő rétisaspárt, amelynek – az Arcus adatai szerint – két fiókája született. A feltételezések szerint a most elpusztult madár az egyik fióka lehetett, így Topolyán már csak három rétisasa maradt.

Tekintettel arra, hogy egy olyan madárfajról van szó, amely szigorúan védett Szerbiában, az ilyen állatok elpusztítása vagy kínzása bűncselekménynek minősül, amely akár 1 millió dináros bírságot is magával vonhat, de a bíróság akár három évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhat.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Alfonz
2023. SZEPTEMBER 21. [ 9:55 ]

Furadán hogy kerül az okos és mindent tudó termelőhöz? A megoldás egyszerű, sárga lap és utána piros lap, eltiltani a mezőgazdasági tevékenységtől. Orvosoktól és jogászoktól is elveszik az engedélyt, sőt a rosszalkodó sofőröktől is. Miért nem lehetne mezőgazdasági termelőnek is megtiltani, hogy többet ne lépjen a termőföldre.


olvasó
2023. SZEPTEMBER 20. [ 10:22 ]

Az első kérdés: már megint Topolyán? Aztán: született-e feljelentés az ügyben? Aztán: mit tesz ilyenkor a rendőrség?


Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó