Sok sikert kívánt Novák Katalin a VMSZ-nek a választásokon
Betűméret:
Köszönöm Novák Katalin köztársasági elnök asszonynak, hogy nyitóbeszédében megemlékezett Édesapámról a Magyar Állandó Értekezlet előtt, a Parlamentben – írta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség ideiglenes vezetője a Facebook-oldalán.
Köztársasági elnök asszony egyúttal sok sikert kívánt a VMSZ-nek és a vajdasági magyarságnak a december 17-ei választások ügyében – olvasható a bejegyzésben, amelyhez Pásztor Bálint közös fotót is csatolt, amelyen a magyar köztársasági elnökön kívül még Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke látható.



Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése.
A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt.
Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas.
Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]

A Fremondot nem tudták beöltöztetni eseményhez illően?