Vajdaság
Buli lesz a szabadstrandon – az egész nyáron Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Berobbant a nyár és a vakáció. Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájának a csapata már leköltözött a Tisza-parti Strandházba. Előkészítették a terepet a buliszezonra. Milyen programokkal várják majd a fiatalokat a nyári időszakban? Hubai Dávid koordinátort kérdeztük.

- Az egyik programunk a Stranddiszkó lesz, aminek volt már egy szezon előtti bevezetője. Ebből tervezünk majd még néhányat. A Strandháznál leszünk egész nyáron, ahol állandó jelleggel ki lesz rakva a csocsóasztal, a léghoki, a pingpongasztal. Emellett lesznek nappali programok gyermekeknek, kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt. Ezeket a községbeli pedagógusokkal szervezzük. Sportprogramokat is tervezünk. Az első, ami lesz, a Mozogj velünk! elnevezésű, ami a jógára alapul, de további sportolási lehetőségeket is biztosítunk majd. A folyamatosan zajló, egész éven át tartó programjainkat is leköltöztetjük az ifjúsági házból a strandra, így a Házimozi és a Világ körül elnevezésű sorozatok is ott kerülnek megszervezésre a nyáron.

Említetted, hogy a kisebb és a nagyobb gyerekekre, a fiatalokra is gondoltatok. Mégis milyen programokra számíthatnak?

- A kisebbek programjairól még most tárgyalunk. Lesz majd arcfestés, rajzolás, de ügyességi, mozgásra alapuló programok is, ezeket még most szervezzük, s keressük a szabad terminusokat, mert egyébként nagyon sok más program is van a strandon, zsúfolt a naptár, ami egyébként nagyon jó dolog. A nagyobbak, a 14-15 évesek sportprogramokra számíthatnak majd, de lesznek közösségi médiás események is. Persze ott lesz a Stranddiszkó is, ami egyféle hiánypótló itt a környéken.

Néhány évtizede nagyon híres volt a magyarkanizsai Stranddiszkó. A hagyományt szerettétek volna folytatni, voltak próbálkozások az elmúlt egy-két évben. Milyenek voltak a tapasztalatok?

- Kezdjük onnan, hogy a régi Stranddiszkó fénye beragyogja ugyan mindenki emlékezetét, azonban ezt a fajta bulit már nem nagyon lehet visszahozni, mert a világ is megváltozott, s az ilyesmit máshogyan kell szervezni. A mikéntet próbáljuk kitapasztalni most, s úgy érzem, hogy elég jó úton haladunk. Nemrégen tartottuk meg az első idei Stranddiszkót, s azt hiszem, hogy egyöntetűen sikeres volt. Rengeteg közösségi támogatást is kaptunk, ami nagyon fontos, s amiért nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki adakozott. Úgy vettem észre, hogy a fiatalok is kedvelték, s nem úgy tekintettek rá, mint valami réteg-eseményre. Mindenki jót bulizott. Lesz még pár a nyáron, de pontos számot nem tudok mondani. A következő július vége felé várható.

Március óta vezeted az Ifjúsági irodát. Milyen a csapat? Jöttek-e új emberek, maradtak-e a régiek?

- Volt egy kisebb átalakulás, de a csapat nagyobb része megmaradt. Az önkéntesi rendszert át szeretném alakítani olyan irányba, hogy a fiatalok a hozzájuk közel álló, a szívügyüknek tekintett területeken szervezzenek programokat, ezek előkészítésében vegyenek részt elsősorban. Az a célom, hogy legyen egy nagy csapat, mindenkinek legyen valami érdeklődési köre, s ezen a bizonyos területen dolgozzon.

Ötletekkel bombáznak-e a munkatársaid?

- Igen, bombáznak, nagyon jó ötleteket kapok, s ezeket valósítjuk meg. Az egyik a Mozogj velünk! program, ami június végén lesz. Ezt is az egyik aktivista javasolta, s mondta, szívesen részt venne a szervezésben. Ez tehát így működik. Ha valakinek van egy jó ötlete, akkor azt mondja, a feladatnak ezt a részét ő el tudja látni, a többiben pedig segítek én vagy az önkormányzat, illetve a többi aktivista is valamilyen formában, s így születnek meg a különféle programok.

Gondolom, hogy neked, mint irodavezetőnek közben már kattog az agyad, hogy ősztől milyen programok legyenek.

- Az ősz picit lazább lesz a nyári hajtás után. Akkor főleg oktatással kapcsolatos programokat szeretnék majd szervezni. Főleg a kritikai gondolkodást kiélezni, asszertív kommunikációs programokat szervezni. Ezek előadások vagy workshopok lesznek, amiket magyarországi szakemberek, egyének és csapatok tartanak. Emellett folytatódnak majd ősszel is a Világ körül és a Házi mozi sorozataink.

Németh Ernő
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó