Vajdaság
Vizsgálat: Korrózió és a betonsúly növekedése okozta az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlását
Betűméret:             

Az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlása miatt eddig 13 embert vettek őrizetbe, köztük állami tisztségviselőket, minisztereket és szakembereket. A letartóztatottak között van Nebojša Šurlan, az Infrastruktura Železnice Srbije (Szerbiai Vasúti Infrastruktúra) közvállalat egykori vezérigazgatója is, aki a vasútállomás rekonstrukciója idején töltötte be ezt a pozíciót. Egészségügyi problémák miatt őt a mai napon a kamenicai kardiológiai intézetbe szállították, akárcsak néhány órával korábban Goran Vesić volt építésügyi minisztert.

A Nova.rs portál beszámolója szerint a vizsgálat során először vált egyértelművé, hogy mi vezethetett az előtető összeomlásához, amely 15 ember életét követelte, és két másik személyt súlyosan megsebesített.

A Újvidéki Felsőbb Ügyészség nyomozási határozata, amely Nebojša Šurlanra vonatkozik, rámutat, hogy az egykori vezérigazgató nem adott utasítást az állomásépület rendszeres és rendkívüli vizsgálatára. Ez a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra belső szabályzata alapján kötelező lett volna.

A dokumentáció szerint a Vasútigazgatóság külön határozatban rendelte el az épület biztonsági rendszereinek felülvizsgálatát, amit Šurlan elmulasztott végrehajtani. Emiatt nem derült fény arra, hogy az előtető tartószerkezeteinél jelentős korrózió lépett fel, különösen a feszítőkábelek és a tetőszerkezet csatlakozási pontjainál. A korrózió következtében a feszítőkábelek 40 százaléka használhatatlanná vált, ami súlyosan csökkentette a teherbírást. Továbbá az előtető alatti régi betonréteget nem távolították el, és erre újabb betont rétegeztek, ami további terhelést okozott. Ez végül az előtető gerendáinak és tartóoszlopainak összeomlásához vezetett. Az előtető november 1-jén omlott össze, közvetlenül az állomás előcsarnokának bejárata előtt.

A jelentés arra is rávilágít, hogy az előtetőn korábban munkálatokat végeztek, bár a hatóságok kezdetben azt állították, hogy a rekonstrukció nem érintette az előtetőt.

Az újvidéki vasútállomást idén július 5-én adták át ünnepélyesen. Az eseményen jelen volt Milan Đurić, Újvidék polgármestere, Goran Vesić akkori közlekedési miniszter, valamint Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke. Gojković külön kiemelte, hogy az állomás a legmodernebb és leghatékonyabb szolgáltatásokat nyújtja az utasoknak.

November 1-jén azonban az előtető összeomlása tragédiát okozott: 15 ember életét vesztette, és két sérült továbbra is súlyos állapotban van.

Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Alig kezdődött el a Pannon Televízió csütörtök esti választási vitaműsora, amelyben a nemzeti tanácsi választásokon résztvevő listák vezetői fejtették volna ki nézeteiket, Mezei Zoltán, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) listavezetője máris távozott a stúdióból. Döntését a Fremond Árpádról, a Magyar...
2026. NOVEMBER 5.
[ 19:43 ]
Elfogadta a vajdasági képviselőház csütörtökön a tartomány 2026-os költségvetésének módosítását, amellyel 59,69 milliárd dinárra növelték a rendelkezésre álló összeget. Az ülésen azonban a pénzügyi kérdések mellett Predrag Vuletić tartományi titkár őrizetbe vétele és a tartományi hatalom legitimitása is heves...
2026. NOVEMBER 5.
[ 17:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó