Vajdaság
Nagy János: Több mint támogatás – befektetés a magyar jövőbe
A magyar kormány támogatásával újul meg a temerini ipartestület székháza – a felújítás után az épület a civil szervezetek közösségi tere lehet
Betűméret:             

A temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete otthonának felújítása, valamint a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület új székházának megvásárlása a magyar jövőbe való befektetés – fogalmazott Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, miután megtekintette a magyar kormány által támogatott temerini beruházást.

Temerinben már javában zajlanak a székház tetőszerkezetének felújítási munkálatai, amelyekről a magyarországi vendég is meggyőződhetett. A látogatáson jelen volt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és több magas rangú tisztségviselő is. A 95 ezer eurós támogatás május közepén érkezett meg; ebből a tető felújítása mellett az épület szigetelését is elvégzik. Bár az ingatlan az ipartestület tulajdona, a felújítást követően olyan civil szervezetek is otthonra lelhetnek benne, amelyeknek eddig nem volt saját székházuk, hangzott el a látogatás során.

Miavecz Béla, az ipartestület elnökségi tagja kiemelte: az épület biztos kezekben lesz. Mint fogalmazott, amíg lesznek magyarok Temerinben, az objektum használatban lesz. Hangsúlyozta, céljuk az, hogy a kultúrával együtt ezt az épületet is megőrizzék, hiszen amikor az iparosság találkozik a kultúrával, az valódi megtartó erőt jelent. Hozzátette: ez az egyetlen magyar iparosok és vállalkozók egyesület a Kárpát-medencében. Köszönetét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnöknek, a magyar kormánynak, valamint a Vajdasági Magyar Szövetségnek, amiért felismerték a felújítás szükségességét.

Pásztor Bálint az előzményekről szólva elmondta: a temerini és a nagykikindai projekt kapcsán április 10-én egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki azonnal a kezdeményezések mellé állt. Ennek köszönhetően alig másfél hónappal később, május 21-én már meg is érkezett a támogatás. A VMSZ elnöke elismerését fejezte ki a temerini iparosoknak, amiért kitartottak az épület mellett, nem adták el, és vigyáztak rá.

Nagy János államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány által biztosított pénz nem adomány, hanem befektetés a magyar jövőbe. – Ez azt a célt szolgálja, hogy tíz, húsz, sőt ötven év múlva is legyen magyar szó Temerinben. Ezeknek a kis közösségeknek kulcsfontosságú, hogy legyen olyan hely, ahol össze tudnak gyűlni, ahol közös élményeket élhetnek át – emelte ki, hozzátéve: ez igaz Temerinre, Nagykikindára és Budapestre is.

A Temerini Ipartestület 1888-ban másodikként alakult meg a történelmi Magyarország területén, és azóta is megszakítás nélkül szolgálja a magyar iparos hagyományokat.

Az államtitkár a délelőtt folyamán Nagykikindára is ellátogatott, ahol megtekintette az Egység Művelődési Egyesület új székházát. A 120 ezer eurós beruházás révén a nyolcvanéves múltra visszatekintő egyesület saját tulajdonú épülethez jutott.

Ádám Csilla
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Csantavéren továbbra is tilos ivásra használni a vezetékes vizet, miután a rendszeres ellenőrzés során mikrobiológiai szennyeződést mutattak ki az egyik mintában. A Szabadkai Közegészségügyi Intézet szerint az új mintavétel eredménye kedden várható. Csantavéren továbbra sem iható a vezetékes víz, miután a rendszeres...
2026. JÚNIUS 29.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó