Vajdaság
Kilenc hónap telt el az újvidéki tragédia óta: Kilenc hónap válasz nélkül
Betűméret:             

Ma, augusztus 1-jén, van kilenc hónapja annak, hogy leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője, amely 16 ember halálát okozta, és egy lány súlyosan megsérült.

Az újvidéki polgári gyűlések 11:52-kor 16 perc néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt, a város öt különböző pontján.

A 16 perc csend elnevezésű akciót a vasútállomásnál, a Futaki piacnál, a Báni palotánál, a Szerb Nemzeti Színháznál és a Mercator áruháznál lévő útkereszteződésnél tartották meg.

„Nem adjuk fel, amíg Szerbia nem válik olyan állammá, ahol a törvényeket betartják” – üzenték az újvidéki polgári gyűlések.

Az egyetemi városban este 8 órától szerveznek programot a hallgatók és a polgári gyűlések. A tervek szerint 22:30-kor indul el gyalog a vasútállomásig, ahol a polgárok virágot helyeznek el és gyertyát gyújtanak az áldozatok emlékére.

„Kilenc hónap válasz nélkül arra a kérdésre – miért? Miért fontosabb a pénz és a hatalom 16 emberéletnél, családjuk, barátaik életénél, országunk jövőjénél? Míg egész Szerbia válaszokat keres, igazságot követel, ők emlékműveket építenek” – áll az újvidéki polgári gyűlések közleményében.

Hozzáteszik: „Csak az a kérdés marad, vajon maga az emlékmű is egy újabb korrupciós építmény lesz-e, amely több százezer külföldi valutába került – hogy ez a történet egy teljes kört zárjon be”.

Az újvidéki városi képviselő-testület tegnap a képviselők többségének szavazatával elfogadta a tragédia áldozatainak emlékműállítására vonatkozó kezdeményezést.

„Tisztában vagyok vele, hogy semmilyen emlékmű nem hozhatja vissza az elvesztett életeket, és nem vigasztalhatja meg az áldozatok családját. De polgármesterként kötelességem volt kezdeményezni az emlékmű felállítását, és gondoskodni arról, hogy ők soha ne merüljenek feledésbe. Ezzel az emlékművel azt mutatjuk meg, hogy az elhunytakra örökké emlékezni fognak Újvidéken és mindannyiunk emlékezetében” – mondta Žarko Mićin polgármester.

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó