Vajdaság
Blokád alatt az újvidéki bíróság épülete: Az igazságügyi minisztérium a "huligánok" megbüntetését követeli
Betűméret:             

A diákok és polgárok ma reggel 6 órától blokád alá vonták az újvidéki bíróság és ügyészség épületének bejáratát, követelve minden olyan személy azonnali szabadon bocsátását, akit bizonyítékok nélkül tartanak őrizetben az elmúlt napok eseményei nyomán, és akik ellen súlyos büntető- és szabálysértési feljelentések születtek.

A 021 híre szerint a tiltakozók az épület mind a négy bejáratánál felsorakoztak, és nem engedtek be senkit. Később erős rendőri erők érkeztek és a tiltakozókat eltávolították az egyik bejárat közeléből, így az ott dolgozók be tudtak jutni az épületbe.

Az igazságügyi minisztériuma azinte azonnal reagált a történtekre és közleményében a leghatározottabban elítélte a törvényellenes cselekményt, amelynek során a „huligánok” reggeltől kezdve eltorlaszolják az újvidéki bíróság bejáratait, megpróbálva megakadályozni az igazságügyi szervek rendes munkáját.

Az igazságügyi minisztérium közleményében ismételten azt hangsúlyozta, hogy az utcán nem lehet ítélkezni és igazságot szolgáltatni.

"A bíróság blokádjának kísérlete közvetlen támadást jelent az alkotmányos rendre, a jogállamiságra és az igazságszolgáltatás függetlenségére, valamint olyan cselekmény, amely veszélyezteti a polgárok alapvető jogát az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre", áll a közleményben.

A tartományi kormány 42 millió dinárt különített el a szabadkai Bunyevác Ház felújításának folytatására, amely a bunyevác nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának székhelye. A tartományi kormány 2023-ban Szabadka városával együttműködve támogatta az épület megvásárlását, így a bunyevác nemzeti tanács két...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:32 ]
Minden magyarországi kormánnyal arra törekedtünk, hogy a határon túli magyar közösség, a mi esetünkben a vajdasági magyar közösség intézményeinek működtetése és jogérvényesítése érdekében egy normális kapcsolat, egy párbeszéd alakuljon ki, és lévén, hogy 1996-tól mindezen magyarországi kormányok működése alatt...
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:42 ]
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó