A temerini polgári gyűlés tiltakozó sétát szervezett, amely Járekből indult Temerinbe, mivel a településen már 22 éve nincs megfelelő minőségű ivóvíz.
A polgárok Járek központjából Temerin központjáig sétáltak.
Útközben megálltak a Staro Đurđevo Helyi Közösség épületénél, pont a Szerb Haladó Párt (SNS) irodája előtt, hogy az ott lévő közkútból is engedjenek nem megfelelő minőségű vizet.
Temerin központjába érve a tiltakozók 16 perces csenddel adóztak az újvidéki vasútállomás előtetője alatt történt baleset áldozatainak emlékére. Ezt követően ért véget a tiltakozás.
A polgárok ezután úgy döntöttek, hogy a nem megfelelő vizet visszaviszik az önkormányzathoz, „reklamációként”.
„Miután az önkormányzatunk figyelmen kívül hagyta az ombudsman utasításait, és megszavazta, hogy nem vezet be rendkívüli állapotot, valamint nem teljesíti az ivóvízzel kapcsolatos követeléseinket, a temerini polgári gyűlés újabb tiltakozást szervez” – közölték korábban a tiltakozást szervező polgárok.
A tiltakozás „belépőjegye” egy üres vizesballon volt.
A 021.rs arra emlékeztet, hogy Temerin polgárai már 22 éve nem rendelkeznek megfelelő ivóvízzel.
Az ombudsman megállapította, hogy egyetlen illetékes intézmény sem tett meg mindent a hatáskörén belül, hogy Temerin községben biztosítsák az ivóvizet.
Azóta pedig szinte semmi sem történt a probléma megoldása érdekében, az illetékesek válasza szerint részben maguk a polgárok is hibásak, mert „nem érdekelte őket, hogy segítséget kapjanak”.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




