Vajdaság
Nagybecskerek polgármestere szerint ismét iható a víz a városban
Betűméret:             

Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere a közösségi médiában megjelentette az egészségügyi ellenőrzési osztály határozatát, mely szerint „Nagybecskereken mától nincs többé probléma az ivóvízzel, és hivatalosan is megoldódott a több évtizedes probléma”.

„A 2004-ben hozott vízhasználati tilalomról szóló határozatot hatályon kívül helyezték, ami azt jelenti, hogy ismét egészséges és megfelelő minőségű ivóvizünk van. Köszönöm a türelmet és megértést, kedves nagybecskerekiek” – írta Salapura.

A közzétett határozat szerint az egészségügyi ellenőr 2004. január 14-én keltezett határozatát helyezték hatályon kívül, amely megtiltotta a városi vízvezetékrendszerből származó víz emberi fogyasztását, mivel a vízben megnövekedett arzéntartalmat észleltek. A vízszolgáltatást a nagybecskereki Vízművek és csatornahálózat (Vodovod i kanalizacija) közvállalat végzi.

A határozat szerint a közműcég október 9-én kérte a tilalom feloldását, és benyújtotta a nagybecskereki Közegészségügyi Intézet jelentéseit az ivóvízminták vizsgálatáról. A mintákat szeptember végén és október elején vették a központi vízhálózat több pontján, közölte a 021.rs.

A jelentések és egy erre felhatalmazott laboratórium szakvéleménye alapján megállapították, hogy összesen 36 ivóvízminta higiéniailag megfelelő, és eleget tesz az előírt bakteriológiai és fizikai-kémiai követelményeknek.

Az ivóvíz a vízhálózatba egy víztisztító üzemből érkezik, amelyet 2022 januárjában 417 millió dinárért vásárolt meg a belgrádi Pannonian Water nevű cég, amely az arab Metito vállalat leányvállalata. Ez a cég építi majd meg a szennyvíztisztító üzemet is Nagybecskereken.

Mintegy 17,5 kilogramm, feltehetően kokaint tartalmazó kábítószert foglalt le a rendőrség hétfőn a bezdáni határátkelőnél, a horvát határon. Az ügyben őrizetbe vettek egy 57 éves férfit, akinek teherautójában a rendőrök két táskában összesen 16 csomag fehér port találtak – közölte Ivica Dačić ügyvezető...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 18:59 ]
Görögországi nyaralásra indult hétfőn a bajmoki Gál házaspár, a 62 éves Zorica és György, ám útjuk tragédiába torkollott a Belgrád–Niš autópályán, Kolarinál. A házaspár autójába hátulról belehajtott egy teherautó, amelyet a rendőrség szerint marihuána hatása alatt vezetett egy 27 éves jagodinai férfi. Zorica...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 14:26 ]
Súlyos közlekedési baleset történt Alibunár és Keviszőlős (Seleuš) között: egy 43 éves férfi a gyanú szerint ittasan, nem megfelelő sebességgel vezetett, majd elvesztette uralmát az autó felett, amely lesodródott az útról és felborult. A járműben a férfim kívül felesége és hat kiskorú gyermekük utazott; heten...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó