Vajdaság
Elindult Szabadka első éjszakai akadályfutó versenye
Betűméret:             

Szabadka belvárosából rajtolt el péntek este a SUBSTORM elnevezésű éjszakai akadályfutó verseny, amelyet első alkalommal szerveztek meg a Spartak Skyrunners Sportegyesület kezdeményezésére. A résztvevők 20 órakor indultak a Népszínház elől, ahová az öt kilométeres táv teljesítését követően érkeznek vissza.

A különleges sportesemény iránt már első alkalommal nagy volt az érdeklődés. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy ötszáz versenyző nevezett be a megmérettetésre, ami kiemelkedőnek számít egy újonnan induló rendezvény esetében. A résztvevők Szerbia számos városából jöttek, emellett Magyarországról, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból és Montenegróból is érkeztek futók, így a SUBSTORM rögtön nemzetközi jelleget kapott.

A versenyzők útvonala Szabadka több ismert épülete és turisztikai látványossága mellett vezet el. A futók többek között a Városháza, a Népszínház, a Zsinagóga, a Városi Könyvtár és a Raichle Ferenc-palota környékén haladnak át, miközben különféle akadályokat is teljesíteniük kell. Ezeket az útvonal mentén helyezték el, így a közönség a városközpont több pontján is közelről követheti az eseményeket és buzdíthatja a résztvevőket.

A szervezők korábban kiemelték, hogy a SUBSTORM nemcsak sportverseny, hanem turisztikai és közösségi rendezvény is, amelynek célja Szabadka szecessziós városközpontjának és legismertebb látványosságainak bemutatása. A rendezvény miatt már a kora esti óráktól forgalomkorlátozásokat vezettek be a belváros több pontján.

A sportprogram mellett a látogatók számára koncertet és szórakoztató tartalmakat is kínáltak. A SUBSTORM ezzel nemcsak a sportkedvelőket, hanem a családokat és az érdeklődő nézőket is megszólította.

A szervezők szerint a cél az, hogy a rendezvény a következő években is folytatódjon, és hagyománnyá váljon Szabadkán.

Fehér Szilvia
Vajdaságban ma változóan felhős időre lehet számítani, a délelőtti órákban hosszabb napos időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 26 fokot. A következő napokban is folytatódik a meleg időjárás. A hétvégén többnyire napos idő várható, a hőmérséklet pedig 13 és 27 fok között alakul. Hétfőn...
2026. MÁJUS 22.
[ 7:55 ]
Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében. Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas. A...
2026. MÁJUS 21.
[ 20:04 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Szerbiai Korridorok kérelmére a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építését megelőző előkészítő munkálatok elvégzésére – közölte a CEOP portál. A gyorsforgalmi út a...
2026. MÁJUS 21.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó