Vajdaság
5000 aláírás után is hallgat a nagybecskereki városvezetés a vízdíjemelésről
Betűméret:             

Már egy hónap telt el azóta, hogy az Új Szerbiai Demokrata Párt (Novi DSS) 5000 aláírással ellátott petíciót nyújtott be a nagybecskereki képviselő-testülethez a vízdíj jelentős emelésének visszavonását kérve, a városi vezetés azonban a párt közlése szerint mindmáig nem reagált a kezdeményezésre.

Az Új Szerbiai Demokrata Párt és a Mozgalom a Szerb Királyság Megújításáért (POKS) közös közleményében emlékeztetett arra, hogy a petíciót 3000-en online, további 2000-en pedig személyesen írták alá. A kezdeményezők két követelést fogalmaztak meg: vonják vissza a 2025 decemberében elfogadott, 339 százalékos vízdíjemelést, valamint a szerb állam támogassa a vízdíjat, mivel Nagybecskereken évtizedek óta nincs megfelelő minőségű ivóvíz a vezetékes hálózatban, közölte a 021.rs portál.

A két párt szerint az 5000 aláírás jelentős társadalmi támogatottságot jelez, hiszen ez meghaladja a 2024-es önkormányzati választásokon szavazók tíz százalékát. Közleményükben kiemelték, hogy a város lakói január óta Szerbia legdrágább vezetékes vizéért fizetnek, miközben továbbra sem bíznak annak minőségében. Hozzátették: sok háztartás havi vízszámlája eléri az 5–7 ezer dinárt, ezért arra várnak választ a városvezetéstől, miért nem tárgyalták még a petícióban foglalt követeléseket, és miért nem hívták össze az ügyben kezdeményezett rendkívüli képviselő-testületi ülést.

Közel 90 millió dináros beruházással naperőmű épül Beodrán, Törökbecse községben. Az Arhar 1 elnevezésű létesítmény munkálatainak kezdetét mára, azaz szeptember 21-re jelentették be, az átadás pedig a tervek szerint 2027. április 30-án várható – írja az eKapija. A fotovoltaikus erőművet egy 15.300...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 15:30 ]
Két személyt őrizetbe vettek adócsalás, adóelkerülés és pénzmosás gyanúja miatt az Expo 2027-hez kapcsolódó munkák ügyében. Az újvidéki Felső Ügyészség szerint a gyanúsítottak fiktív számlák alapján összesen 28,7 millió dinárt fizethettek ki olyan munkákért, amelyeket valójában nem végeztek el. További...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:33 ]
A hétvégi nyárias meleg után hétfőre jelentősen visszaesett a hőmérséklet Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli órákban még többfelé erősen felhős idő várható, helyenként rövid ideig eső is előfordulhat, délutántól azonban észak felől fokozatosan felszakadozik a...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 7:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó