A szabadkai költségvetésbe az év első felében a tervezettnél több bevétel folyt be. A hatalom és az ellenzék eltérően ítéli meg a pénzeszközök felhasználását, és ez volt a szabadkai városi képviselő-testület mai ülésén folyó vita egyik témája is.
Az ellenzék szerint a polgárok által a költségvetésbe befizetett pénz elosztása nem az ő érdekeiket szolgálja. Lényegében így foglalhatók össze azok a bírálatok, amelyeket a szabadkai városi képviselő-testület ellenzéki tagjai fogalmaztak meg a kormányzó többséggel szemben az idei év első felére vonatkozó költségvetési beszámoló kapcsán.
„Gyakran említem az óvodákat, mert az óvodák felújítására nulla dinárt használtak fel. Vagyis a költségvetésben biztosítottak pénzt erre a célra, az óvodák esetében mégis nulla dinár a felhasználás. Közben viszont találunk olyan költségvetési tételeket, amelyek veszteséges és nem nyereséges vállalatok egyes dolgozóinak fizetésére vonatkoznak, olyan emberekére, akik be sem járnak dolgozni – ezeknél a költségvetés végrehajtása pontosan olyan mértékű, amilyennek lennie kell” – véli Luka Vučinac, a Zöld-Baloldali Front képviselője.
A kormányzó többség képviselői szerint a városi költségvetésről csak elismerően lehet beszélni, mivel annak teljesítése öt százalékkal meghaladta a tervezettet. A költségvetés bevétele összesen 5,4 milliárd dinár volt, ami negyedével több, mint az előző év azonos hat hónapos időszakában. Az óvodai beruházásokkal kapcsolatos bírálatokat visszautasítják.
„Hamarosan befejeződik az óvoda építése, és ennek köszönhetően – egyes borúlátó előrejelzésekkel ellentétben – Szabadkán minden gyermek számára biztosítani tudják majd az óvodai elhelyezést, először a város történetében. Vagyis nem lesz olyan óvodáskorú gyermek, aki hely nélkül marad” – hangsúlyozta Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportjának vezetője.
„Már évek óta 95 százalék feletti a költségvetés végrehajtása, ami azt mutatja, hogy a tervezés és a végrehajtás is nagyon pontos. Ezt az idei év első hat hónapjáról szóló jelentés is mutatja és bizonyítja” – tette hozzá Veljko Vojnić, a Szerb Haladó Párt képviselőcsoportjának vezetője.
A pénzügyekről az ülés folytatásában is tárgyaltak, amikor a közvállalatok nyereségének elosztása került napirendre, számolt be az RTV.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

