Tíz hónap telt el azóta, hogy Antalovics Péter átvette a Forum Könyvkiadó Intézet irányítását, az eltelt idő pedig már alkalmat ad a számvetésre. Az interjúban arról beszél, hogyan élte meg az új pozícióval járó intenzív váltást, miként fogadta őt a munkaközösség, és mely könyvek, folyóiratok jelentették számára az idei év legfontosabb szakmai pillanatait. Szó esik a kiadó jövőbeli terveiről, a fiatalabb generációk szerepéről, valamint arról is, milyen felelősséggel jár egy ilyen intézmény vezetése. Költőként pedig arról vall, miként lehet – vagy épp mennyire nehéz – megőrizni az alkotás belső terét a mindennapi feladatok sűrűjében.

– Tíz hónap telt el a kinevezésed óta. Hogyan érzed, sikerült-e mostanra „belaknod” az új pozíciót, mennyiben változott meg az életed, illetve te magad azóta, hogy a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója lettél?

– Ez a tíz hónap egyszerre tűnik sokkal rövidebb és sokkal hosszabb időnek a valósnál. Rövidebbnek, mert szinte észre se vettem, néhányat pislantottam, és már elérkezett az év vége, amikor egyfajta számvetést is készít magában, magának az ember. Nyilvánvalóan köze van ahhoz, hogy az új munkaköröm a megszokottnál lényegesen gyorsabb és pörgősebb életvitelt igényel, amely során gyakran nincs idő megállni és áttekinteni, újragondolni a közelmúlt történéseit. Ugyanakkor roppant hosszúnak is tűnik ez az időszak, ennek okát az idő természetében látom, hiszen az idő egy szubjektív, belső jelenség, a különböző események átélése kitágítja, meghosszabbítja az elmében… Azt hiszem, ezzel meg is válaszoltam a kérdésed. Intenzívebb életem lett az új munkakör által, amely napról napra új embereket, feladatokat, kihívásokat hoz elém, és ezt kezdem már megszokni, ilyen értelemben én magam is átalakultam valamennyire.

– Hogyan fogadott a munkaközösség, és kik voltak azok, akik a legtöbbet segítettek abban, hogy sikerrel vedd a kezdeti akadályokat?

– Szerencsésnek mondhatom magam a kezdetektől, hiszen a Forum korábbi szerzőjeként és alkalmankénti külsős bedolgozójaként, illetve a kiadó rendezvényeinek rendszeres résztvevőjeként már régebbről ismertem a mostani munkatársaimat, egyesekkel évtizedes barátságot ápoltunk ezt megelőzően is, ezért mondhatni egy otthonos közegbe kerültem. Elsősorban tehát nekik, a kollégáknak tartozom köszönettel, akik a változás időszakában nap mint nap segítettek abban, hogy belejöjjek a munkába, az új feladatkörökbe, különösen azokra a részterületekre gondolok, amelyeken kevés tapasztalattal rendelkeztem.

– A Forum Könyvkiadó Intézet mely kiadványait emelnéd ki az idei év terméséből, amelyekre különösen büszke vagy, és a jövő évre nézve milyen terveitek vannak?

– A Forum 2025-ben is megőrizte azt a hagyományát, miszerint sokrétű tevékenységgel működik, és a jövőben is meg szeretnénk tartani ezt. Az ember nehezen tud ilyenkor rangsorolni, hiszen minden egyes kiadványt az előkészítés ideje alatt és a megjelenés pillanatában nagyon fontosnak, a legfontosabbnak tart. Mégis kiemelném Siflis András képzőművészeti albumát, ami egy nagy lélegzetvételű, mintegy 200 képet tartalmazó, életműösszegző jellegű kiadvány, aztán ott van a két gyönyörű gyerekkönyvünk, Csík Mónikától A Mese vándorútja és Imre Hildától az Omári. De említhetném Silling István vagy Várady Tibor tanár urak legújabb prózaköteteit, Klemm József és Vikor Györgyi versesköteteit, Silling Léda hiánypótló néprajzi kiadványát, a fordításköteteinket… Külön eredmény továbbá, hogy a Kiadó két folyóirata, a Híd és a Létünk egyaránt rendszeresen megjelent, amit azért tartok különösen fontosnak, mert a folyóirataink nagy mértékben jelentik irodalmunk folytonosságának zálogát. A 2026-os évben a tervek szerint több fiatal- vagy középgenerációs szerzőnk is új könyvvel jelentkezik, ami meghatározó a jövőnkre nézve, hiszen irodalmi értelemben ők alkotják majd ennek a jövőnek a gerincét.

– Az olvasóközönség költőként is ismerhet. Az igazgatói feladatok ellátása mellett jut-e elegendő időd a versírásra, és mire számíthatunk tőled a közeljövőben, ami a személyes pályádat illeti?

– Úgy gondolom, hogy aki valamit igazán szeret, vagy fontosnak tart csinálni, arra mindig talál időt, alkalmat. Aztán az utóbbi időszak mégiscsak rám cáfolt, legalábbis részben, hiszen valóban sokkal kevesebb időm jut versírásra, mint korábban. Néha azért le tudok vetni egy-egy újabb szöveget, ezt a késztetést nem lehet csak úgy ki-be kapcsolni a fejben… Gyakran előfordul, hogy csak rövid jegyzetelésre van időm a telefonomba, aztán valamikor késő este vagy egy másik napon tudok nekifogni, így az a vers se lesz ugyanaz. De hiszek abban, hogy ezek a dolgok nem tűnnek el, mert ami igazán számít, az a lelkünkben, elménkben, szellemünkben ott marad, és előbb vagy utóbb valamilyen módon utat talál. A versek mellett továbbra is írom a Magyar Szó Terasz tárcarovatába kéthetenként a szövegeimet, itt az újságírói időszakomból megtanult határidőtartási rutin nagy előnyt jelent. A versekből és a teraszos írásokból is alakulgat lassan egy-egy kézirat, de még nem látom pontosan, hogy mi lesz ezeknek a sorsa.

– Ahogyan mondtad is, korábban szerzőként kapcsolódtál a kiadóhoz, most már belülről is átlátod az intézmény működését. Hogyan fogalmaznád meg, miben mérhető a Forum Könyvkiadó Intézet jelentősége a vajdasági magyarság szempontjából?

– A Forum feladata, missziója véleményem szerint, hogy a könyvtermésével egy keresztmetszetet adjon a vajdasági magyar irodalomról. Gondolok itt arra, hogy egyfelől a különböző generációknak egyszerre adjon teret, tehát az évtizedek óta meghatározó, tapasztalt és nagy nevű szerzőinknek a fiatalabb és középgenerációs alkotók mellett, egyenlő súllyal, illetve a legfiatalabbaknak indulási lehetőséget; ezáltal bemutassa irodalmunk aktuális helyzetét és trendjeit. Azt, hogy mi és miért, hogyan foglalkoztatja a szerzőinket; és hogy megőrizze és bemutassa azt az irodalmi értelemben vett sokszínűséget, ami a közösségünknek az egyik alapvető értéke.