Kishegyes: Irodalmi randevú
Betűméret:
Az Aranyeső községi szavalóverseny döntőjével kezdődött a háromnapos Hegyesi Literatúra rendezvénysorozata. A harmadik és negyedik osztályosok kategóriájában Csépe Imre verseket szavaltak a tanulók. A dr. Szőke Anna, Náray Éva, Molnár Krekity Olga összetételű zsűri az első díjat Szőke Rebekának, a másodikat Bede Anettnek, a harmadikat pedig Szabó Némedi Róbertnek ítélte oda. Az ötödik-hatodikosok közül Bede Noémi lett az első, Lódi Miklós a második, Paulyuk Jenifer a harmadik, a hetedik-nyolcadikosok közül első Papp Ágnes, második Dudás Nikolett, harmadik Bojkó Andrej. A felsősök Dudás Kálmán verseket szavaltak. A költő 100 évvel ezelőtt Kishegyesen született, alkotásaiban a szülőfalufal kapcsolatos élmények rendre felbukkannak.
Este a könyvtárban az irodalmi randevú vendége volt Harkai Vass Éva és Kukorelly Endre. Ifjabb Virág Gábor a szervezők nevében mondott rövid bevezetőt, majd a két irodalmár „randevúja” kötetlen beszélgetéssel kezdődött, melyben Harkai Vass Éva idézte fel Kukorellyvel kapcsolatos első, majd későbbi irodalmi élményeit. A beidegződéseket áthúzza és kiforgatja, a kancsalrímek és a kettévágott szavak használata sem idegen tőle, többi között ezekkel a szavakkal jellemezte költészetét. Utánozhatatlan, sajátos „beszédstílusát” nem szokványos formáinak is köszönheti. Kukorelly, mielőtt felolvasott volna műveiből, a magas-kultúra presztízsének hanyatlásáról, a politika és az irodalom viszonyáról beszélt, kiemelve, hogy a politika kevésbé fontos dolog, még ha sokat is foglalkozunk vele mostanában. A Dombos Fest irodalmi tárgyú rendezvényeinek már többször is vendége volt az író, így nem volt számára ismeretlen a „közeg”. Mindkét irodalmár saját műveiből olvasott fel - melyekből életük apró szegmensei is előbukkantak – majd a kötetlen, baráti hangulatú beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódott. Holnap a fiataloké lesz a főszerep, az Irodalmi Kaszinó vendége lesz Bencsik Orsolya és Benedek Miklós.
(Képünkön Harkai Vass Éva és Kukorelly Endre)
tp.
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]
Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíróversenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak.
A megírandó mű címét - Fejlesztések kívül és belül - a Magyar Szó aktuális számának cikkcímei közül sorsolással...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:35 ]
Szeptember 27. és 30. között rendezik meg Zentán a IV. Kamarafesztet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet szervezésében.
A fesztivál szeptember 27-én, vasárnap 15.30-kor nyílik meg, majd 16 órától Sárosi István Gyilkos etűdök című darabjával kezdődik az előadások sora. A Zentai Magyar...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:02 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

