Kultúra
Csépe emléknap Kishegyesen
Betűméret:             
A Hegyesi Literatúra háromnapos rendezvénysorozata ma a könyvtár falán elhelyezett Csépe Imre emléktábla koszorúzásával folytatódott. Először az írók, Ladányi István és Rajsli Emese, majd dr. Tóth Anikó, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzula, Békésszentandrás és Kelebia küldöttsége, végül ifj. Juhász Bálint a helyi közösség tanácselnöke koszorúzott. Csépe emléknapot már az irodalmár halálának évében, 1972-ben is tartottak, így az idei már sorrendben a negvenegyedik.
A koszorúzást követően dr. Virág Gábor tartott egy élményszámba menő rövid értekezést a száz évvel ezelőtt született kishegyesi költő és műfordítóról, Dudás Kálmánról és az egykori délvidéki irodalmi folyóiratról, a Kalangyáról, melyben az író folyamatosan publikált. Dudás Kálmán száz éve született, a Kalangya első száma pedig nyolcvan évvel ezelőtt hagyta el a nyomdát. Még a háború előtt, ebben jelent meg Csépe Imre néhány verse is, mint – ahogyan a folyóiratban is írja - a délvidéki parasztköltő alkotása. Csépe Imre egyik versét Kőműves Noémi szavalta el, majd dr. Virág Gábor megnyitotta a kiállítást. A Kalangya kiállított példányainak többsége Dudás Kálmáné volt, több példányra a költő saját kezűleg jegyzetelt is – ahogyan dr. Virág fogalmazott – még akár DNS mintát is találhatnának a megsárgult papírokon. A Dudás Kálmán centenárium a tűzoltóotthon nagytermében folytatódott, majd az iskola galériájában megnyílt az: In memoriam Csernus László emlékkiállítás, este a művelődési otthon színháztermében pedig a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat Faust: Esse immor(t)alis című szatírajátékát adta elő Oláh Tamás rendezésében.
(Képünkön dr. Virág Gábor megnyitja a Dudás Kálmán és a Kalangya elnevezésű kiállítást)
tp.
Kommentárok a valóság túlsó feléről - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 22:36 ]
Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]
Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíróversenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak. A megírandó mű címét - Fejlesztések kívül és belül - a Magyar Szó aktuális számának cikkcímei közül sorsolással...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:35 ]
Szeptember 27. és 30. között rendezik meg Zentán a IV. Kamarafesztet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet szervezésében. A fesztivál szeptember 27-én, vasárnap 15.30-kor nyílik meg, majd 16 órától Sárosi István Gyilkos etűdök című darabjával kezdődik az előadások sora. A Zentai Magyar...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó