Megjelent Szőke Anna: Örökbe hagyom című néprajzi kötete
Betűméret:
Dr. Szőke Anna hetedik önálló kötetének bemutatóját tartották ma a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában, a helyi könyvtár szervezésében. A néprajzi ihletésű könyv címe Örökbe hagyom, alcíme pedig: Fejezetek Kishegyes társadalomnéprajzához. A bemutatón Vörös Julianna könyvtáros bevezetőjét követően a könyv recenzense mgr. Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató értekezését hallhatta a szép számban megjelent közönség. A könyv az emberi élet három fontos fordulópontja, az esküvő, a keresztelő és a temetés helyi szokásait tárja fel az elmúlt több mint egy évszázad távlatában - képekkel gazdagon illusztrálva - egyben egy sajátos társadalmi- és korrajzot képezve. A könyv recenzense elmondta, hogy a kézirat olvasása közben döbbent rá, néprajzi szempontból a tömbmagyarságban is létezik szórvány. Az elmúlt száz év történetéből derül ki, hogy Kishegyes azzal, hogy egy sajátos, néprajzi értelemben vett szigetté vált, a saját identitásának a megőrzésére törekedett. Az értekezést követően a szerzővel Vörös Julianna könyvtáros beszélgetett. Dr. Szőke Anna végezetül megköszönte az önkormányzat és a helyi közösség anyagi támogatását. Dr. Celluska Frindik Erzsébet községi elnök rövid felszólalásában elmondta, szerinte annak a népnek van jövője, mely ismeri és ápolja a hagyományait, ezért örömére szolgál, hogy az önkormányzat hozzájárulhatott a könyv megjelenéséhez. A kishegyesi helyi közösség a lektorálási költségekkel járult hozzá a kötet megjelenéséhez, ifj. Juhász Bálint tanácselnök pedig köszönetet mondott a szerzőnek, amiért feltárta a történelmünk egy részét. A könyvbemutatón közreműködött Papp Ágnes, Paróczi Elvira és Kőműves Csaba, az általános iskola Versmondó Műhelyének tagjai, valamint Csőke Noémi fiatal zongorista. Utóbbi Chopin műveket adott elő, a versmondók pedig Dudás Kálmán verseit szavalták.
(A képen dr. Szőke Anna és mgr. Dévavári Beszédes Valéria)
tp.
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]
Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíróversenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak.
A megírandó mű címét - Fejlesztések kívül és belül - a Magyar Szó aktuális számának cikkcímei közül sorsolással...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:35 ]
Szeptember 27. és 30. között rendezik meg Zentán a IV. Kamarafesztet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet szervezésében.
A fesztivál szeptember 27-én, vasárnap 15.30-kor nyílik meg, majd 16 órától Sárosi István Gyilkos etűdök című darabjával kezdődik az előadások sora. A Zentai Magyar...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:02 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

