Kultúra
Őszi éjjel (és Filkó) a kishegyesi színházteremben
A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület őszi műsora
Betűméret:             

Őszi éjjel… címmel tartotta meg a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület évadzáró, bemutató jellegű műsorát a színházteremben. Felléptek az egyesület szakosztályai. Köszöntő beszédében Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke elmondta, hogy a 2013-as év nagy sikerű produkcióiból állították össze a programot. A szakosztályok nagyon sok szemlén és versenyen szerepeltek, mindenhonnan szép eredményekkel tértek haza. A tagokon kívül köszönetet mondott a csoportvezetőknek, a szülőknek, és mindenkinek, aki támogatta az egyesület munkáját. Külön köszönetet mondott a CoolTourTeam nem formális ifjúsági csoportnak, akik a közelmúltban pályázati eszközökből és önkéntes munkával felújították a színházteremben az öltözőket.

Ifj. Juhász Bálint, a helyi közösség tanácselnöke többi között azt emelte ki, hogy három napon belül másodszor telt meg zsúfolásig a színházterem. Pénteken ugyanis iskolanapot ünnepeltek, amikor egy újszerű, formabontó, de nagyon színvonalas műsort láthatott a közönség.

A műsoros részben fellépett, a legkisebbekből álló Vackor tánccsoport, a Kótyonfitty énekcsoport, a Szajkó és a Szalakóta tánccsoportok, valamint a Szőke Boglárka - Kurnyák Rajmond néptánc páros és Povázsánszki Róbert néptáncos. Előbbi magyarszentbenedeki táncokat, utóbbi magyarszenbenedeki vénest adott elő. Kőműves Noémi, Dudás Kálmán-díjas és KMV első helyezett versmondó, Kőműves Csenge versmondó és Lengyel Ágnes mesemondó is közönség elé lépett. Közreműködött a Csalóka zenekar.

A műsor második részében a Rizgetős néptáncegyüttes: A Filkó című produkcióját tekinthette meg a közönség. A művelődési egyesület felnőtt néptánccsoportja az egész Kárpát-medencében ismert. A legjobb magyar néptáncegyüttesek között tartják őket számon. Számos föllépésük volt itthon, az anyaország területén és külföldön egyaránt. 2005-ben vettek részt először az Újvidéken megrendezett Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán, melyet a budapesti Martin György Néptánc Szövetség szervez. 2011-ben kiérdemelték a Martin György emlékplakettet. Szintén 2011-ben a szabadkai Interetno fesztiválon ezüst minősítést érdemeltek ki.

Tóth Péter

Kommentárok a valóság túlsó feléről - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 22:36 ]
Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]
Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíróversenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak. A megírandó mű címét - Fejlesztések kívül és belül - a Magyar Szó aktuális számának cikkcímei közül sorsolással...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:35 ]
Szeptember 27. és 30. között rendezik meg Zentán a IV. Kamarafesztet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet szervezésében. A fesztivál szeptember 27-én, vasárnap 15.30-kor nyílik meg, majd 16 órától Sárosi István Gyilkos etűdök című darabjával kezdődik az előadások sora. A Zentai Magyar...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó