Kultúra
Rózsák
December 22-én mutatják be a KDSZ új darabját
Betűméret:             

Tolnai Ottó poémájának, a Kisinyovi rózsának a felhasználásával, illetve az azonos című, két évvel ezelőtt bemutatott színdarabból kiindulva most Rózsák címmel készít új produkciót a Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) társulata. A hosszú ősz – a vendégjátékok, a különböző fesztiválszereplések, a három felvonásos Pass-port novemberi bemutatója, valamint a Desiré Central Station megszervezése – után ez lesz az évad első bemutatója.

Urbán András igazgató, az új darab rendezője szerint fontos momentum a társulat életében a mostani, amikor úgy érzik, nem a verbalitás nyelvén kivánnak szólni a közönséghez. Ennek okai nem annyira a nyelvi akadályok kérdésében – hiszen ezt a feliratozással eddig is kiküszöbölték –, mint inkább a színház és a közönség közötti kommunikáció egy másik szintjének kutatásában, a non-verbális közlés felé fordulásban keresendők.

A szóban forgó darabban elhangzik egy Tolnai szöveg, és a korábbi adaptáció továbbszövéséből indul ki ugyan a játék, ez azonban már nem az irodalmi mű, hanem a mozgás, a színpadi képek megteremtése, és egy álomszerű érzés keltése köré épül. Az előadás művészeti kérdésekkel, a fizikai akció és a költészet kapcsolatával foglalkozik, azzal, ahogyan a kettő kiegészíti egymást, s amelyből nagyon szép momentumok születnek a színpadon. Urbán koncepciója szerint a mozgás kidolgozásában a minél letisztultabb formanyelvre, a minél kevesebb hozzáadott jelenlétre, egyszerűségre és őszinteségre törekedtek.

A koreográfia kidolgozában, illetve a tréningek vezetésében Kiss Anikó közreműködött. A produkcióban szerepelnek továbbá a társulat színészei, Béres Márta, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Pletl Zoltán. A zenét Mezei Szilárd szerezte.

A darab – mely vélhetően meghitt hangulatot, kellemes érzéseket kelt majd a befogadóban – bemutatója a karácsonyi ünnepek időszakában, december 22-én, vasárnap este fél nyolc órai kezdettel lesz a Kosztolányi Dezső Színházban.

Gyurkovics Virág

Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Fejlesztések kívül és belül címmel kell színdarabot írnia vasárnap három szerzőnek az Újvidéki Színházban megrendezett XXIV. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyen. A címet a Magyar Szó napilap aktuális számából véletlenszerűen húzták ki vasárnap reggel. Ennek alapján kell három szerzőnek, Csík Mónikának,...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 15:28 ]
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tiszteletbeli díszdoktorává avatták pénteken Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas írót. Krasznahorkai László az egyetemes kultúrát maradandó értékekkel gazdagító munkássága és nemzetközileg is kiemelkedő eredményei alapján méltán tarthat igényt az egyetem legmagasabb...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 15:41 ]
Szeptember 27-én, vasárnap 17.30-kor a Palicsi Vigadó emeleti dísztermében nyitják meg a 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség rendezvénysorozatát idén II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója jegyében szervezik meg. A nyitóünnepség ökumenikus áldáskéréssel...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 15:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó