Napról napra az MNT-vel
Karácsony a fogyasztás jegyében
Betűméret:             

December 23., hétfő

Kibővített kollégiumi ülésen véglegesítettük az MNT 2014 évi költségvetés-javaslatát. A tanácsosok, érthető módon saját területük költségvetési támogatását tartották a legfontosabbnak, érveltek és vitatkoztak, valamint azon sajnálkoztak hogy meglehetősen korlátozottak a forrásaink. Szerbiai költségvetési forrásokból jövőre is közel száz millió dinárból gazdálkodunk, ennek kisebb részét saját működésünkre, nagyobbik felét az MNT-hez tartozó, közel kétszáz iskolára, kulturális intézményre, tájékoztatási eszközökre költjük, azaz ezen intézmények fejlesztésére, működésére és támogatására. Költségvetésünk nagyobb részét jövőre is a magyarországi támogatások képezik, ezek összege megközelíti a 3 millió eurót. Magyarországi támogatásokat saját működésünkre nem költünk, ezeket a támogatásokat javarészt kiemelt stratégiai programjaink végrehajtására fordítjuk, amelyek közül a felsőoktatási ösztöndíjprogramunk igényli a legtöbb pénzt, több mint két millió eurót. Ebből a pénzből jövőre több mint ezer MNT-s egyetemista juthat rendszeres, kiemelt havi támogatáshoz.

December 24., kedd

A karácsonyi várakozás utolsó napja. Munkába menet, Szabadka belvárosában óriási forgalommal szembesültem, autó, autó hátán, mindenki nyüzsög, vásárol, utazik, mozog. Furcsa érzések kavarognak bennem, kérdések fogalmazódnak meg, honnan ez a rengeteg autó, honnan ez a sok pénz a drága üzemanyagra, az autók bejegyzésére, a parkolásra? Emlékszem, gyermekkoromban - amikor állítólag sokkal jobban éltünk - lényegesen kevesebb volt az autó, és azokat is sokkal ritkábban használták a tulajdonosok. Tény, hogy a rendszerváltással, a globalizált nyugati konzumkultúra oly sikeresen változtatta meg az emberek értékrendjét, igényeit, hogy a bizonyos fogyasztási cikkek, kényelmi eszközök hiánya esetén az emberek tömegesen válnak frusztrálttá. Sokan a szülőföldnek, a kultúrájuknak, őseik hagyományainak is hajlandóak hátat fordítani annak érdekében, hogy ezeket a fetisizált kényelmi termékeket konzumálhassák. Ugrásszerűen megnövekedett az átlag ember fogyasztási vágya. A karácsony is legtöbbször már csak erről szól. Vajon képes vagyok-e szeretteimnek olyan dolgokat vásárolni, amelyekről elhitették velem, hogy boldoggá tesznek? Ennek azonban a karácsonyhoz, a szeretethez semmi köze. Ahelyett, hogy holdkórosként követnénk a reklámok rejtett és kevésbé rejtett parancsait, jobban tennénk, ha odafigyelnénk szeretteinkre, meghallgatnánk őket, valódi értékekre hívnánk fel gyermekeink figyelmét. Vannak nagyon fontos dolgok, amelyet pénzzel nem lehet kiváltani, karácsony estéjén, de máskor sem.

December 26., csütörtök

Az MNT irodáiban ritka nyugalom van. A hivatalnokok több, mint a fele szabadságon, alacsonyabb fordulatszámon működik a hivatalunk. Ez az időszak alkalmas arra, hogy rendezzem a levelezésemet, félbehagyobb írásokat folytassak és kicsit a neten is böngésszek. A szerbiai Népképviselőház honlapján felfedeztem, hogy azon már ott szerepel a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításának javaslata. Gyorsan átfutottam a törvényjavaslatot. Felfigyeltem arra, hogy a közvitában megfogalmazott javaslatok egyike sem került bele a kormány által véglegesített javaslatba, azok sem amelyeket a nemzeti tanácsok koordinációs testülete juttatott el a minisztériumhoz. Ez nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen a törvénytervezetek nyilvános vitáját elsősorban azért szervezik meg, hogy az érdekeltek tudomást szerezzenek egy törvény tartalmáról, nem pedig azért, hogy a vitában részt vevők elképzeléseit beépítsék a javaslatba. Ugyanakkor csalódottsággal vettem észre, hogy a nyilvános vitát követően a szakminiszter egy fontos pontján mégiscsak megváltoztatta a szakértői munkacsoport által elkészített tervezetet. Jelesül egyértelmű javaslatunk ellenére, hogy a 2014. évi nemzeti tanácsi választásokat május végén vagy júniusban tartsák meg, a kormány végül úgy döntött, hogy a választásokat októberben tartsák meg. Emlékeztetőül, az MNT és a többi nemzeti tanács négy éves mandátuma 2014 júliusában lejár, ami az adott esetben azt jelentené, hogy az új összetételű nemzeti tanács megalakulásáig három-négy hónapos átmeneti, megbizotti státus-időszak következne. Ez egy szerencsétlen és szükségtelen megoldás, ezért remélem, hogy a parlamenti eljárásban sikerül majd módosítani a törvényjavaslat problémás 67. szakaszát.

Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A szabadság nemzete - illusztráció
2014. OKTÓBER 25.
[ 15:04 ]
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]
Beolvasás folyamatban