Napról napra az MNT-vel
Készülünk
Betűméret:             
December 5., hétfő

Azt hittem, ha a babérjaimon nem is ülhetek sokáig, legalább egy kevés üresjárat következik, miután megszületett a Vajdasági Magyar Médiastratégia. De nem ám! Oly éberen kell figyelni és gondviselő odaadással dédelgetni éppen csak napvilágra jött tervdokumentumainkat, akár az újszülöttet. A stafétabotot átadtuk ugyan, s most a Magyar Hivatalos Nyelvhasználati Stratégia futja az utolsó kört a cél előtt, ám senki sem ülhet ölbe tett kézzel. A médiastratégiát tanulmányozzák még azok is, akiket nem érint közvetlenül, és ez nagyon jó. Jó tudni, hogy érdekli az embereket a téma, és bízom abban, hogy egyre többen autentikus forrásból, magából a dokumentumból tájékozódva alkotnak véleményt a vajdasági magyar médiáról, a stratégiai célkitűzésekről, a Magyar Nemzeti Tanács és Közigazgatási Hivatala ténykedéséről. Természetesen magunknak is derekasan hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a rólunk alkotott kép minél inkább valósághű legyen. Mint a jól bejáródott szerkezet, jövünk-megyünk, ki-ki teszi a dolgát a munkamegosztás szerint. Mindjárt itt az év vége, nekigyürkőztünk a jövő évi tervek kidolgozásának, mindenki a saját feladatkörében, hogy végül kerek egésszé gyúrjuk majd, így áll össze a kép. Készülünk az idei utolsó tanácsülésre.

December 6., kedd

Mikulás. Mindjárt itt a Karácsony. Ünnepi mezbe öltöztették hivatalunkat. Mértékkel, művészien. Az első látásra rém különös díszlettel csakhamar megbarátkoztunk, hisz valóban a helyhez és hozzánk illő minden szempontból. Egyszerű és mégis pazar. Természetes, mégis modern. Faragatlan gallyak és csillámpor. Gyökereinkből az egekbe. Egy angyalka is mosolyog ránk a polcra, iratok közé biggyesztett díszalkotásból. Készülünk Karácsonyra. Garmadával érkeznek a meghívók különböző rendezvényekre. De tanácskozások is sorjáznak. Nehéz ezekre s az évi tervekre összpontosítani ünnepi mezben, melyet angyali mosollyal csodálunk újra meg újra.

December 7., szerda

Jó, hogy foglalkoznak a Vajdasági Magyar Médiastratégiával, de a félremagyarázásból gerjedt vitát nem állhatjuk ki szó nélkül. A dokumentumban közölt adatok szította szócsaták rég lecsengtek a közvita folyamán. Tudtuk, hogy fájó lesz szembenézni a valósággal, de valamennyire már megemésztettük a közvélemény-kutatás eredményeit. Ez van. A helyzet nem rózsás, de éppen ezért tűztük ki a célokat, amelyek elérése érdekében lépni kell, cselekedni, törekedni kell arra, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből együtt. Viszont a kollégák újra egymás ellen feszülnek, és ismét magyarázni kell, hogy mi mennyi. Hogy a leírt számok annyi, és nem kell tovább matematikázni. Ugyanakkor biztató, hogy egyre többen a jövő felé fordulnak, és érkeznek a tervek, javaslatok, ötletek. Tapasztalt szakmabeliek és lelkes munkatárs-jelöltek jelentkeznek. Készülünk a médiahálózat létrehozására.

December 8., csütörtök

Korhecz Tamás, az MNT elnöke és Bábi Attila polgármester aláírta a szerződést, amellyel a Magyar Nemzeti Tanács 50 százalékos arányban a topolyai Népkönyvtár társalapítójává válik. Ez az intézmény is tehát bekerült abba az MNT által megkezdett és még folyamatban levő, autonóm rendszerbe, mely az oktatási és kulturális intézmények működését nem sziget-, hanem hálózatszerűen képzeli el, hiszen a koordinált tevékenységben hatékonyabb tud lenni az MNT. Az elnök hangsúlyozta az MNT által megvalósuló szakmai fejlesztést és a pénzügyi támogatást, mely biztos jövőt, tehát biztonságot nyújt a kiemelt intézményeknek, és semmiképpen sem rátelepedést, fojtogatást jelent. Ezek is azok a tények, amelyeket nem győzzük hangsúlyozni, mégis félremagyarázzák. Talán nem kellene ezen ennyit bosszankodni, de csodálkozni sem, hiszen a mai időkben szinte a csodával határos, hogy van, aki nem elvenni, hanem hozzáadni, nem osztani, hanem kamatoztatni akar. Pedig vannak még csodák. Nem csak a művészetben, az alkotó, az alkotás és az alkotást élvezők között kialakulók, amilyenről a Közigazgatási Hivatal elnöke beszélt Maurits képkiállításának a megnyitóján a Magyar Házban, hanem minden emberi alkotás terén. Nagy alkotást készít a Pannon RTV, amely december 26-án indítja a megújult műsort, s közösen azon dolgozunk, hogy addigra még többen nézhessék. Csoda-e?
Simon Erzsébet Zita
az MNT tájékoztatási tanácsosa
A szabadság nemzete - illusztráció
2014. OKTÓBER 25.
[ 15:04 ]
2014. szeptember 30.A héten Zentán és Újvidéken bemutatásra került az MNT elmúlt négy éves munkájáról megjelentetett kiadvány. Négy év egy ember életében sem túl hosszú idő, nem beszélve erről egy nemzeti közösség esetében. Túl közel is vagyunk még ahhoz, hogy már történelmi mérleget vonjunk, ennek ellenére...
2014. OKTÓBER 5.
[ 10:52 ]
Szeptember 22.Egyes amerikai iskolákban a tanulókat már nem tanítják kézzel írni, csak a számítógépen gépelni, de a mi vidékünkön is megtörténik, hogy a gyerek még beszélni sem tud, de biztonsággal kezeli az érintőképernyős „okos” mobiltelefont. Szerethetjük vagy nem a technika ilyen mértékű térnyerését a...
2014. SZEPTEMBER 29.
[ 9:23 ]
Szeptember 17.-18., szerda-csütörtökLassan de kialakulni látszik a nemzeti tanácsi választásokon indulók sora. Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke, az MNT tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja nem indul az október 26-i választáson, ezzel szemben Vass Tibor, ugyancsak az MNT tagja, a Magyar Liga...
2014. SZEPTEMBER 20.
[ 9:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó