Stresszek és munkahelyek

A férfi határozott mozdulattal utasítja el az elébe tett pálinkát. Leültünk egy kicsit a cseresznyefa alatti asztalhoz, éppen csak annyi időre, hogy a reggeli meleg elől árnyékba húzódva megigyuk a kávét, és utána folytassuk a munkát, amíg a kánikula meg nem akadályoz bennünket. Nem, nem iszom egy cseppet sem, két éve egyáltalán nem – magyarázza a férfi, s nem is kell kérdezni, meséli tovább absztinenciájának a történetét.
Szabadkán dolgozott egy üzemben, nagy volt a hajtás, mindenki kapkodott, ő is, és elügyetlenkedett valamit, a főnök meg figyelte. Lett is ebből nagy baj, elkezdett rá kiabálni, minősíthetetlen szavakkal sárba tiporta minden, korábban jónak hitt emberi tulajdonságait. Ő meg döbbenten megállt, nem hitt a fülének, forgott vele a világ, mondani akart valami csúnyát, sőt egy pillanatra a keze is elindult a főnök felé, de aztán átvillant az agyán egy józan gondolat, fogta magát, és kiment. Vissza sem ment aznap, másnap meg már vissza sem mehetett. Felmondtak neki azzal az indokkal, hogy otthagyta a munkafolyamatot akkor, amikor szükség volt rá. A felesége akkor azzal vádolta meg, hogy biztosan ittak a munkán, azért történt a baj. Pedig nem, szabadkozik a férfi, akkor sem ivott senki a csapatban, csak éppen nem ment úgy, ahogy kellett. Amikor perelni akarta a céget, az ügyvéd azt mondta, nehéz ügy lesz, mert ő volt az, aki fontos munka kellős közepéről távozott. A kollégáktól pedig nem várhatta, hogy mellette tanúskodjanak a munkásokra ordítozó főnök ellenében. Azóta alkalmi munkákból él, hiszen lám, itt is bebizonyította, hogy tud ő dolgozni, a feleségének meg azt bizonyítja immáron már két éve, hogy tud ő élni egy csepp alkohol nélkül is...
Nem tudom, mire jutottak volna a bíróságon, ha mégis perel. Vajon a kiabálást és a munkásnak az egyész csapat előtti megalázását munkahelyi bántalmazásnak minősítette-e volna a bíróság. Az azonban, hogy emberünk még csak nem is próbálkozott a perrel, jól szemlélteti honi állapotainkat. Akkora a munkanélküliség, hogy mindenki helyett találnak új embert már másnap, mondja ő, az azonban más kérdés, hogy akar-e mindenki dolgozni, aki bejutott valamelyik munkahelyre. Mert, mint hallotta, abban a bizonyos szabadkai csapatban is folyton bajok vannak, a munkaadó folyton elégedetlen, mert szerinte nem dolgoznak eleget, még hétvégeken is be kell járniuk...
A férfi története egy lehet a sok közül, ami beleillik a szerb sajtó által a napokban említett munkahelyi zaklatások sorába. A témát – ismét - akkor kapta fel a belgrádi média, amikor a hírügynökségek világgá kürtölték a hírt, hogy a 6,6 százaléknyi munkanélküliségi rátát jegyző Németországban Ursula van der Leyen munkaügyi miniszter asszony a munkások túlzott megterheléséről beszélve azt mondta, szigorítani akar az előírásokon, és például azt a kötelezettséget is megtiltatja, hogy az alkalmazottaknak a hivatali telefon vagy internet útján hétvégeken is elérhetőeknek kell lenniük, és dolgozniuk kell, ha a helyzet úgy kívánja. A miniszter asszony szerint szerződésbe kell foglalni, hogy a munkásnak mely időpontokban kell rendelkezésre állnia, a szabad idő pedig igazán legyen a családé. Ne a technika uralja az életünket, hanem mi a technikáét, az embereket pedig meg kell szabadítani a feleslegesen túl nagy lelki megterhelésektől – üzente Ursula von der Leyen miniszter asszony, hét gyermek édesanyja, aki véleményem szerint nem csak a jelen alkalmazottaira, hanem a jövő nemzedék lelki-testi egészségére is gondolt. Hiszen, ha a szülők stresszel teli életet élnek a munka miatt, vajon mit gondol a gyerek a munkáról?
A miniszter asszony most a német munkaadókat meg akarja tanítani arra, hogy a motiváció nélküli plusz megterhelés egyaránt káros az egyes ember életminősége és a munkaadó gazdagodását befolyásoló munkahelyi termelékenység szempontjából.
Szerbiában a munkanélküliségi ráta immár 24 százalékos, a hivatalosan jegyzett munkanélküliek száma megközelítette a 800 000-et. Itt mi miről beszélhetünk?
Friedrich Anna