Kihalás veszélyezteti a délvidéki földikutyát
Betűméret:
A délvidéki földikutya még az óriáspandánál is veszélyeztetettebb. A kihalófélben lévő emlősből mindössze 300 példány él, ennek kétharmada Ásotthalom, illetve Kelebia környékén található, a maradék száz pedig Újvidéken, néhány négyzetméternyi területen él. A korábban gyakorinak számító állat élőhelye a mezőgazdasági területfoglalások miatt alig kettő százalékára zsugorodott, fennmaradása természetes módon már nem is biztosítható. Mai sajtótájékoztatón ismertették a kelebiai földikutya-védelmi program részleteit, mely utolsó reményként szolgálhat a füves puszták alatt élő apró állatoknak. A kelebiai földikutya-program, mely a Zöld Forrás támogatásával valósul meg, alig 1,7 millió forintos pályázatból gazdálkodik. Az összegből a genetikai kutatás és a nyilvánosság megteremtése mellett egy hektárnyi terület rekonstrukcióját is végrehajtják, mely némi életteret adhat a rágcsálónak. A ritka kis jószágok kizárólag föld alatt élnek, szemre így nem is igen van szükségük: bőrük alatt két kis pötty jelzi a talaj alatti körülményekhez alkalmazkodott látószervet. Járatrendszerüket (melynek hossza elérheti a száz métert is) csupán ritkán hagyják el, a veteményesbe, gyümölcsfák gyökereibe így kárt nem okoznak. Környezetüket kopogtatás útján derítik fel, ilyen módon kommunikálni és tájékozódni is tudnak. Több fajuk is hungarikumnak számít, a Kárpát-medencében öt, egymástól genetikailag nagymértékben különböző földikutyafaj honos. Ezek közül egyet már évek óta nem tudtak beazonosítani – fennáll a veszélye, hogy ki is haltak.tuti
Drámaian csökkenthető, sok esetben meg is szüntethető a fájdalom daganatos betegeknél azokkal az intervenciós módszerekkel, amelyeket a Semmelweis Egyetemen (SE) nemrég alakult fájdalom-munkacsoport alkalmaz - közölte a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.
Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított...
2026. JÚNIUS 2.
[ 10:43 ]
Az amivantamab nevű rákellenes injekció példátlan eredményeket hozott egy 11 országra kiterjedő nemzetközi klinikai vizsgálatban. A szert olyan betegeken tesztelték, akiknek a daganata már áttétet adott vagy kiújult, és akiknél sem a kemoterápia, sem az immunterápia nem bizonyult hatékonynak. Az eredményeket vasárnap, az...
2026. MÁJUS 31.
[ 16:26 ]
A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk az egészségügyi problémáinkat addig halogatni, amíg azok nem okoznak elviselhetetlen fájdalmat vagy nem gátolnak minket a mindennapi munkavégzésben. A magyar lakosság körében különösen jellemző ez a fajta „tűzoltó” szemléletmód, amely során csak a végső krízishelyzetben...
2026. MÁJUS 27.
[ 14:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




