Több ezer gyereket végeztek ki a kommunisták Szerbiában!
- állítja dr. Srđan Cvetković történész, a tömegsírok megjelölésével és az áldozatok összeírásával foglalkozó állami tényfeltáró bizottság titkára
Betűméret:
A 2009-ben megalakult szerbiai állami bizottság azoknak a tömegsíroknak a jegyzékbe vételén dolgozik, amelyek 1944. szeptember 12-étől, a kommunisták vérengzéseinek a kezdetétől keletkeztek. Az elmúlt év munkájáról szóló jelentés szerint a szerbiai likvidáltak listája a 2011-es évben 17.000 új névvel bővült és most 36.000 áldozat neve található rajta – írja a belgrádi Blic napilap. - A levéltári kutatások során kiderült, hogy az áldozatok 90 százalékát bármiféle ítélet nélkül végezték ki. Eddig 206 tömegsírról tudunk. Ezek közül 33 keletkezésének a körülményeit felkutattuk és kettőt közülük kihantoltunk. A Zmijanac melletti tömegsírból 26 teljes emberi csontváz került elő, emellett még kb. tíz személy földi maradványaira bukkantunk. Az áldozatok pontos számát ezután fogjuk megállapítani. Most a kragujevaci Fiat gépkocsigyár területén elvégzett sírfeltárás eredményeire várunk – nyilatkozta dr. Srđan Cvetković történész, a tényfeltáró bizottság tikára, aki szerint még nem tudni pontosan, hány kiskorú személyt végeztek ki a kommunisták. Becslése szerint azonban a gyermekáldozatok száma több ezerre tehető.
- Sok gyermek osztozott Szerbiában, különösen pedig Vajdaságban a legjobb kragujevaci gimnazista, Živa Kovanović sorsában. Ő 15 éves volt, amikor 1945. március 31-én kivégezték, csak azért, mert nem tette magáévá a kommunista meggyőződést – magyarázza Cvetković.
A történész rámutatott arra is, hogy a kutatások felgyorsítását a műszaki felszereltség hiánya és az utazásokhoz szükséges pénz előteremtése hátráltatja. Elmondása szerint a bizottság tagjai korábban főként saját terhükre utazgattak. 2011-ben már kaptak bizonyos segítséget a kormánytól, ezért is jobbak az eredmények, de hozzátette, hogy ez a támogatás még mindig kevés az alapos terepi kutatások végzéséhez.
A kutatómunkát lassítja az is, hogy a Szerbiai Levéltárnak eddig átadott BIA (rendőrségi) archívumból a szerbiai körzetek 40 százalékára vonatkozólag még hiányzanak a kivégzettek listái. Nincsenek meg néhány nagyváros, így pl. Belgrád, Kragujevac, Šabac és Újvidék likvidáltjainak a névsorai.
Dr. Srđan Cvetković jelezte, a szerb és a magyar államfő megállapodása nyomán a két ország létrehozta a közös akadémiai történész bizottságot, aminek köszönhetően majd hatékonyabbá válik a vajdasági történések kutatása, ugyanis ugyanazok a kutatók dolgoznak majd a szerbiai tényfeltáró bizottságban és a két ország által létrehozott vegyes bizottságban is.
Ternovácz István
Jelentős változás előtt állhat az Európai Unió bővítési politikája. Az Európai Bizottság egy olyan új modellt készít elő, amelynek értelmében a tagjelölt országok már a teljes jogú tagság elnyerése előtt részesülhetnének az uniós integráció egyes gazdasági előnyeiből. A cél kettős: felgyorsítani a bővítési...
2026. JÚNIUS 26.
[ 18:09 ]
Tizenöt hónappal a 2025. március 15-i belgrádi tüntetés után ismét a „hangágyú” ügye került a szerbiai politikai viták középpontjába. A Belgrádi Felső Ügyészség ezúttal azt vizsgálja, volt-e olyan terv, amelynek célja a „hangágyú” használatának szimulálása lett volna a tüntetésen.
Az ügyészség szerint...
2026. JÚNIUS 22.
[ 13:18 ]
A szerbiai polgárok több mint fele támogatná az ország európai uniós csatlakozását, ugyanakkor jelentős a bizalmatlanság és a pesszimizmus az integrációs folyamat jövőjét illetően – derül ki a Európai Politikai Központ (CEP) legfrissebb kutatásából.
A felmérés szerint egy esetleges népszavazáson a megkérdezettek...
2026. JÚNIUS 18.
[ 16:14 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

