Abban ma már nincs semmi rendkívüli, ha egy író és műve általános iskolában mutatkozik be, az viszont, ha az az író történetesen egy 12 éves, hatodikos diáklány, aki 11 évesen regényt írt, ami aztán könyv formájában meg is jelent, egyenesen csodának számít. A csodát meg minden gyerek szereti. Az azonban már nem csoda, hogy ezek után az oromi Arany János Általános Iskola kisdiákjai felettébb kíváncsian és túláradó szeretettel fogadták kortárs írópajtásukat és a könyvbemutató moderátoraként az ifjú írópalántával érkezett Horváth Noémit, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ megbízott igazgatóját. Szemerédi Fannyt a Csókai Városi Könyvtár akkori könyvtárosaként ő fedezte fel.

“Nem lehetett nem észrevenni, hogy Fanny falja a könyveket. Kiolvasta már az egész neki szóló irodalmat, ami a könyvtárunkban fellelhető volt, némelyik könyvet többször is. Tavaly nyáron aztán eltűnt. Nem jött a könyvtárba, pedig szinte már leltári számot is adtunk neki. Amikor végre alkalmam volt találkozni vele, elmondta, hogy nem ért rá a szünidőben olvasni, mert egy történetet írt meg. Ez a történetnek nevezett mű lett a Nem hiszem el lányregény. Történet száz oldalon! Ekkora szerénységgel csak egy őszinte szívű, igaz és rendkívül tehetséges kisnagylány fogalmazhat. Miután elolvastam a Fannytól nagy nehezen kicsikart, a világ elől is titkolt kéziratot, azonnal Krományos Lászlónak, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ akkori igazgatójának a figyelmébe ajánlottam, aki felkarolta az ötletünket és megszületett a könyv.” mondta el Horváth Noémi az oromi könyvbemutatón.

Mivel Szemerédi Fanny könyvének néhány példányát az oromi iskolának adományozta, magától értetődött, hogy a diákok részleteket olvassanak fel a regényből. Az interaktívra sikeredett könyvbemutatón az oromi diákok kérdeztek, Fanny készséggel válaszolt. A kisdiákok ráadásként verses összeállítással is köszöntötték vendégeiket. A bő egy iskolai óra nagyon kedélyesen, kiváló hangulatban telt, az ifjú szerző is láthatóan jól érezte magát, hiszen neki sem éppen mindennapos esemény, hogy gyerekként gyerekeknek mesél regénye születéséről.

“Én tényleg csak egy történetet akartam leírni, ami aztán épülgetett tovább, mígnem egy egész regényre való alkotás lett belőle. Nem is álmodtam olyasmiről, hogy ebből majd könyv is lesz. Imádtam az ifjúsági regényeket, különösen a Szent Johanna Gimi történetei ragadtak meg, és tulajdonképpen onnan vettem az ötletet, hogy leírjam azt, ami a fejemben már megvolt. Gondolataimat, a magam által elképzelt történetet írtam meg. A Nem hiszem el egy lányról szól, aki nagyon szeretne énekes lenni, ennek érdekében mindent el is követ, de valami mindig közbejön. Kicsit szomorkás a történet, de arra mindig vigyázok, hogy a vége az szerencsés kimenetelű legyen. Már megírtam a regény elsőtől és egymástól is független, önállóan is olvasható második és harmadik részét, a negyediket most írom.” - mesélte boldogan az ifjú író, aki előtt, bátran állíthatjuk, szép jövő áll.

Szemerédi Fannynak az oromi volt a sorrendben ötödik, de kétségtelenül az egyik legsikeresebb könyvbemutatója, hiszen kortársai között kellett “íródeákként” bemutatkoznia. Természetesen korábban lakhelyén, Csókán is megtelt a városi könyvtár olvasóterme, az pedig egyenesen hab a tortán, hogy szülővárosában a regényt felvették a kötelező olvasmányok sorába. A könyv nagy érdeklődést váltott ki Zentán, Adán valamint Szegeden is, és őszintén reméljük, hogy a nagyszerű alkotással és szerzőjével mihamarabb megismerkednek vidékünk minden magyar általános iskolájának diákjai.

Noha az oromi gyerekek személyesen csak most ismerhették meg Fannyt, máris példaképként tekintenek rá, és biztosan nem egy akad majd közöttük, aki a csókai tinilány mintájára maga is megpróbálkozik versek, elbeszélések, esetleg regények írásával is. Csak azt kívánhatjuk, hogy legyen igaz a szólás ezúttal is, miszerint “a jó példa ragadós”!

Bödő Sándor