Úgy látszik, ez az ország nem tud meglenni mítingek és utcai politizálás nélkül. Pontosabban: ennek az országnak a politikusai nem tudnak meglenni nélküle. Miután április 12-én a belgrádi hatalmi pártok Újvidékre csődítették napidíjas híveiket, hogy felvegyék a harcot az állítólagos vajdasági szeparatizmus ellen, május 10-én a koszovói szerbek és Vojislav Koštunica buzgó nacionalistái részesítik őket hasonló demonstrációs élményekben Belgrádban.

A népharag ezúttal nem a bűnös tartományi vezetők, hanem a brüsszeli megállapodás ellen irányul majd, a tüntetők annak elutasítását fogják követelni.

Közben ezek is, azok is szorgalmasan gyűjtik az aláírásokat: a haladók és a szocik a vajdasági vezetők menesztésére, Koštunicáék pedig egy népszavazás kiírására. Jóllehet mindkét tábor tisztában van vele, hogy az egész akciónak semmi értelme, pusztán a jónép szédítéséről van szó, hiszen sem a vajdasági petícióval nem lehet leváltani a tartományi kormányt, sem a szerbiai hazafiak aláírásaival nem kényszeríthető ki a „pristinai szeparatistákkal kötött megállapodás” elvetése. De hát miért kapnák a pártpolitikusok a fizetésüket, ha nem azért, hogy ilyen népboldogító dolgokat találjanak ki?

Amikor e sorok íródnak, még nem tudni, hogy a négy észak-koszovói szerb elöljáró kiegyezik-e kedden a kormánnyal, de előre borítékolható, hogy a találkozó kudarccal végződik, és nem lesz megegyezés referendum-ügyben. Ivica Dačić és Aleksandar Vučić eléggé dörzsölt politikus ahhoz (korábbi főnökeik mellett jól kitanulták a referendumi szakmát), hogy ne ők szabnák meg a feltételeket. A brüsszeli megállapodást nyélbe ütő két politikus nem zárkózik el ugyan a népszavazás elől, és akár le is mond, ha a többség ellene szavaz, de ragaszkodik ahhoz, hogy a mitrovicaiak számára is legyen tétje a rendezvénynek: ha a többség igennel szavaz, akkor ők kötelesek azt végrehajtani – vagy lemondanak.

Mindkét oldalon nagyon jól tudják, hogy az sem mindegy, mi szerepel majd a szavazócédulán. Vučić szerint azt kell kérdezni a „néptől”, hogy elfogadja-e a brüsszeli megállapodást. A kormány, persze, arra számít, hogy a polgárok többségének már nagyon elege van a koszovói huzavonából, és nagyon szeretné már elfelejteni a gerendatologató mitrovicaiak panaszait. Azok viszont a következő dilemma elé állítanák a hafaias érzelmű polgárokat: Akarja-e, hogy Koszovó megmaradjon Szerbiában? A manipulációs szándék világos: tudják, hogy a rigómezei mítoszokon nevelkedetett szavazók erre aligha felelnének nem-mel.

A referendumi kérdés tehát valószínűleg eldöntetlen marad május tizedikéig, amikoris a koszovóiak és belgrádi támogatóik megpróbálnak minél nagyobb tömeget összetrombitálni a „Szerbiában maradunk” jelszóval rendezendő mítingre. Nem tudom, hogy lesznek-e megint buszok, amelyekkel odaszállítják majd a vidéki aktivistákat, és kapnak-e ők is ingyen szendvicset, mint az Újvidékre kiránduló hazafiak? Ám az kétségtelen, hogy Vojislav Koštunica számára ez lesz az egyik utolsó alkalom, hogy megjátssza a népvezért, és mozgósítsa az Európa-ellenes erőket. Különben egyre inkább magára marad, amint a pénteki szkupstinai vitában is megmutatkozott: egyedül a szerb demokraták (DSS) szavaztak a megállapodás ellen.

Hiába, a DSS-vezér nem eléggé tanulékony, mint egyes kormánypolitikusok. Mint például Ivica Dačić miniszterelnök. Volt pártfőnöke alighanem forog a sírjában Ivica egyik-másik nyilatkozata után. A megállapodás körüli vitákban a napokban nem átallotta megcáfolni a mindenható „Slobo” állítását a NATO felett aratott győzelemről. Az ország józanabbik része már akkor tudta, hogy ez akkora hazugság, mint ide Lacháza, ám most a jelenlegi szoci vezető is hősiesen bevallotta, hogy igenis átverték a népet. Hiszen a kumanovói békekötéssel Szerbia elvesztette Koszovót, feladta a déli tartomány feletti szuverenitást, és kivonult a NATO-csapatok elől. A megállapodással azt próbálják menteni, ami még menthető.

Dačić azzal próbálta igazolni a hazudozást, hogy magasabb célok vezérelték őket, a mennyei nemzet érdekeit vélték védelmezni, ám három évvel ezelőtt „önkéntelenül megszólalt tudatallati énje”, és az ezzel megindult események láncolata „a mellébeszélés feladásához vezetett”.

„A kormány első cselekedete az volt, hogy abbahagytuk a hazudozást egymásnak, Szerbia polgárainak, barátainknak és ellenségeinknek, az egész világnak” – hangoztatja Dačić a Politikának írt cikkében. „Elismertük, hogy a koszovói kört nem lehet négyszögesíteni, és ezzel Szerbiát lehoztuk a földre.”

Meglátjuk május tizedikén, hogy sokan vannak-e a mennyei nemzet soraiban, akik még makacsul ragaszkodnak a levitáláshoz, és nem hajlandók Dačić tanácsát követve leereszkedni a földre.

J. Garai Béla