Szegény, szegény Ivica Dačić! Már megint átejtették a szerb miniszterelnököt azok a hazug, megbízhatatlan brüsszeli tisztségviselők. Pontosabban arra készülnek, hogy átverjék. Ha az Európai Bizottság június 28-án nem hagyja jóvá Szerbia számára az uniós csatlakozási tárgyalások dátumát, hanem csak zöld fényt ad, „akkor, azt gondolom, hogy becsaptak bennünket”, lamentált a kormányfő a kamerák előtt.

„Mi az, hogy zöld fény? Nem vagyunk mi közlekedésrendészek (saobraćajci)!” – kommentálta Dačić a tőle megszokott népies stílusban Vincent Degert-nek, az EU belgrádi misszióvezetőjének nyilatkozatát, hogy Szerbia legfeljebb a tárgyalások megnyitását engedélyező zöld fényre számíthat június végén, de semmiképpen sem a pontos dátumra.

A kijelentés és a napokban Berlinben kiszivárogtatott értesülések – miszerint a német kormány nem éri be a brüsszeli megállapodás aláírásával, hanem elvárja annak a végrehajtását is – valóságos hideg zuhanyként érték a Dačić–Vučić párost. Belgrádban úgy értelmezték Catherine Ashton uniós főképviselő szavait, hogy a megállapodás és az annak alkalmazásáról szóló implementációs terv elfogadása megnyitja az összes kaput, és nem fognak újabb engedményeket követelni Szerbiától. „Szerbia rászolgált a dátumra. Mikor kapjuk meg, ha nem most?” – hangoztatták egybehangzóan a vezető politikusok, a leghangosabban maga Ivica Dačić. Ő ezzel a brüsszeli ígérettel indokolta hívei és a nyakas mitrovicai elöljárók előtt, hogy miért fogadták el a megállapodást, amellyel gyakorlatilag Pristina ellenőrzése alá helyezik a renitens észak-koszovói községeket. Vagyis hogy miért nyelték le hazafias öklendezések közepette az oly undorító koszovói békát, felvállalva még a hazaárulás ódiumát is?

Azért, mert abban reménykedtek, hogy már júniusban kitűzik a dátumot, hogy már őszre megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, amit a tőkeerős nyugati befektetők valóságos inváziója fog kísérni. Vagyis érkezik a mentőöv az adósságokban fuldokló szerb gazdaság számára, és nem kell csődöt jelenteni alig egy évvel a nemzeti kormány felállása után. És a remélt gazdasági fellendülés közepette mindenki megfeledkezik a Pristinának tett engedményekről.

Most pedig kiderül, hogy átverés volt az egész. Csak zöld fényt kapunk, és jó, ha a dátumot a decemberi EU-csúcson jóváhagyják, mondjuk 2014 januárjára.

Valóságos csoda lenne, ha a Berlinbe látogató Suzana Grubješić integrációs ügyekkel megbízott kormányalelnök ennél biztatóbb ígéretet kapna a német tisztségviselőktől. Angela Merkel kancellár tavalyi belgrádi látogatásakor világosan kifejtette a feltételeket, amelyeket Szerbiának teljesítenie kell, és ezeken a brüsszeli megállapodás aláírása vajmi keveset változtat. Márpedig tudjuk, hogy az Unióban mekkora szava van Berlinnek.

Ám a nagy lamentációk közepette nálunk arról nem esik szó, hogy a megállapodás végrehajtása máig késik, és ha az Unió nem nógatja a konok balkáni ügyfeleket, akkor, bizony, nem sok valósul meg belőle. Csaknem két hónappal az egyezmény aláírása után még mindig a részletekről tárgyalnak a küldöttségek, és semmi jele annak, hogy a felek tényleg mindent megtesznek a megbékélés érdekében.

Dačić például nem akar barikádot bontani Kosovska Mitrovicánál (elutasította, hogy Hashim Thacival együtt tegyenek egy ilyen látványos, a megbékélést szimbolizáló gesztust), továbbra is ellenzik, hogy Koszovó saját nemzetközi hívószámot kapjon (azzal a nevetséges ajánlattal rukkoltak ki, hogy az illetékes nemzetközi szövetség Szerbiának adjon egy újabb számot, s ezt majd nagylelkűen átengedik Pristinának), továbbra is ragaszkodnak az észak-koszovói párhuzamos intézményekhez (Aleksandar Vulin kormánybiztos szerint csak akkor szüntetik meg őket, ha megalakulnak az új intézmények), hogy csak néhány példát említsünk.

És arról sem esik szó, hogy az Unió egyszerűen ódzkodik olyan új tagok felvételétől, amelyek nem tisztázták a viszonyukat szomszédjaikkal, és folyton azt nézik, hogyan törjenek borsot egymás orra alá. Nem akarnak a múltbeli vélt vagy valós igázságtalanságokkal foglalkozni, nem akarnak döntőbíráskodni. A történelmi sérelmeken való felülemelkedést, a határ nélküli együttműködés lehetőségét kínálják, ennek pedig ára van.

Nekünk pedig marad a kalimerói siránkozás, hogy azok a rosszindulatú brüsszeliek mennyire igazságtalanok, mennyire megbízhatatlanok! És ráadásul pimaszok is. A kormányfő stílusával élve: villanyrendőrrel szúrnák ki a szemünket dátum helyett.

J. Garai Béla