Egyáltalán nem lepne meg, ha kiderülne, hogy Saša Janković ifjú korában bankot rabolt, trafikot tört fel vagy akár még ennél is súlyosabb galádságokat követett el. Olvasom a polgári jogvédő 22 évvel ezelőtti gyanús ügyéről, barátja öngyilkosságáról szóló beszámolókat, amelyek azt sugallják, hogy a kormány kemény bírálatáról elhíresült közszereplő talán még emberölésért is megvádolható, és már régen börtönben lenne a helye.

Hiszen hiába van szilárd alibije arról, hogy nem tartózkodott a lakásban a tragédia idején, a pisztoly az övé volt, és a nyomozók még lőporszemcséket is találtak a kezén! Ami állítása szerint attól volt, hogy megsímogatta halott barátja fejét. Ám kell-e több ok a gyanú felkeltéséhez az effajta kriminalisztikus történetekre fogékony olvasónak? És ahhoz, hogy elhigyje a kormánypárt sajátos magyarázatát az ombudsman ellen indított példa nélküli hajszára, nevezetesen azt, hogy nekik természetesen nem a jogvédői intézménnyel van bajuk, szó sincs róla, még mit nem! Hiszen köztudott, hogy mekkora súlyt fektetnek az európai értékekre! Hanem csupán és kizárólag a hivatal betöltő személlyel kapcsolatban vannak fenntartásaik.

Érdekes módon huszonkét évig senkinek sem jutott eszébe felülvizsgálni az említett öngyilkosság körülményeit, a legkevésbé a jelenlegi hatalmi párt fő korifeusainak. Csak azután ébredt fel bennük a gyanú, hogy Janković jelentést készített arról az incidensről, amelyben tavaly szeptemberben, az úgynevezett büszkeség napi felvonuláskor néhány csendőr alaposan helybenhagyta Andrej Vučićot, a miniszterelnök testvéröccsét és a katonai biztonsági szolgálat kíséretében levő három tagját. A csendőrök a melegfelvonulást biztosították, és azért estek neki a társaságnak, mert önkényesen át akarták törni a rendőrkordont. Janković jelentése számos szabálytalanságra világított rá, többek között arra, hogy a katonai rendőrség illetéktelenül kísérgette a kormányfő családtagját (ezt legfeljebb a civil rendőrség tehette volna meg), vagyis hogy e tekintetben igencsak zavaros dolgok vannak a kormány háza táján. És ezekkel a megállapításokkal, ahogy mondani szokták, valakinek – és nem is akárkinek – alaposan a tyúkszemére lépett. Mindez bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy azonnal meginduljon ellene a támadás, és hogy a védelmi-, és a belügyminiszter össztüzet zúdítson rá.

Még nagyobb kihívás volt az akadékoskodó jogvédő múlt hónapban közzétett jelentése, amelyben nem kielégítőnek minősítette az emberi jogok állapotát és a szólásszabadságot Szerbiában. A szkupstinában bemutatott jelentésében keményen bírálta az igazságügyi gyakorlatot, és azt állította, hogy a kormány elmulasztotta elvégezni a közigazgatás átszervezését és depolitizációját. A hatalom képviselői ezt úgy értékelték, hogy a jogvédő politizálásra adta a fejét, ráadásul most, amikor az uniós csatlakozási tárgyalások megnyitása érdekében inkább szépíteni kellene a dolgokat. Ezt annyira zokon vették tőle, hogy nyomban lemondásra szólították fel.

Nem lényeges, hogy a pártalapon történő alkalmazás a közhivatalokban általánossá vált, hogy a haladópárt, mint már számos alkalommal bebizonyosodott, csak azért igyekszik mindenáron megszerezni a hatalmat a községekben és a Vajdaságban is, hogy zsíros álláshoz juttassa pártkádereit – az a fontos, hogy mindezt elkendőzzék. És akkor jön egy ilyen okvetetlenkedő ombudsman, aki nem átall rámutatni a disznóságokra. Hát akkor nézzük csak meg a konyhaszekrényt, hátha kibukik belőle egy-két hulla! Hogy is van az a Csehovnak tulajdonított mondás: ha egy színdarabban az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor az a harmadikban el kell hogy süljön.

Janković esetében a pisztoly... A lejárató kampány hevességéből ítélve, már nem érdemes hosszabb időszakra terveznie az ombudsmani hivatal betöltését.

A kávé szerepe a légiközlekedésben, akár ezt a címet is viselhetné egy másik jelentés, amely ugyancsak nagy hullámokat ver ezekben a napokban.

Igen, az, amely az elnök sikertelen vatikáni légiútjáról készült. A részleteket már mindenki ismeri, a lapok keresztbe-hosszába foglalkoztak vele, aprólékosan kielemezve, hogy hogyan löttyent ki a pilóta kávéja a gép műszerfalára, és miként keletkezett ebből akkora galiba, hogy napokig másról sem folyt a közbeszéd. Ám még mielőtt kiderült volna az elnöki különgép visszafordulásának igazi oka - vagyis a kifolyt kávé törölgetése közben a leszálláskor használt fékszárny véletlenül történt aktivizálása – az elnök kíséretének tagjai olyan drámai beszámolókkal rukkoltak ki a sajtó hasábjain, hogy megállt az ütő minden igaz patriótában.

Oliver Antić elnöki tanácsadó arról nyilatkozott, hogy a replülő egyik motorja az Adria felett leállt, a gép két kilométert zuhant orral lefelé, és csak a pilóta rátermettségén múlott, hogy zuhantak a tengerbe. Az elnök azonban méltóságteljesen viselte el a megpróbáltatást. A másik tanácsadó, Stanislava Pak még drámaibb képet festett: szerinte zuhanás közben valósággal röpködtek a kabinban, és a szörnyű félelem után a leszállás olyan érzés volt számára, mintha másodszor született volna. Nem csoda, ha a bulvárlapok ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg: „Dráma az Adria felett”, „Halállal nézett szembe az elnök”...

Némi csalódást okozott, hogy az ezt követően közzétett hivatalos jelentés viszont azt állította, hogy a repülő valóban süllyedni kezdett, de szó sem volt zuhanásról, a pilóta egy-két percen belül stabilizálta a gépet. Ám a kávé okozta műszaki hibának ezzel még nem volt vége! Stanislava Pak azzal vádolta meg Zorana Mihajlović közlekedésügyi minisztert, hogy a kávé ügyet kifecsegte a sajtónak, és ezzel, úgymond, ártani akart az elnök tekintélyének - nem véletlenül, mert állítólag elnöki ambíciói vannak. Kollegája, Oliver Antić még tovább ment, ő már egyenesen azt állította, hogy a miniszter asszony felelős a majdnem tragédiáért, mivel nem gondoskodott a különgép megfelelő műszaki állapotáról. Olyan találgatások is szárnyra keltek, hogy Zorana Mihajlovićot menesztik, hiszen nem az első „vétke” volt ez az elnökkel szemben. Emlékzetes az a szentségtörő nyilatkozata, miszerint „szeretné látni, hogy Tomislav Nikolić több energiát fektett be”. Csakhogy azt nem mondta, hogy nem csinál semmit...

A kemény vádaskodások után mindenki érdeklődéssel várta a haladópárt főbizottságának szombati ülését, hogy ugyan lesz-e folytatása Stanislava és Zorana, a két buzgó pártkáder hosszabb ideje tartó perlekedésének? Ám meglepetésre sikerült szőnyeg alá söpörni a kínos ügyet, megőrizni az egység látszatát. Mert a látszatra nálunk nagyon adnak, akár az ombudsmani jelentésről, akár a műszerfalra löttyent kávéról van szó.

J. Garai Béla