Nem lepődnék meg, ha a Szerb Radikális Párt dísztagjává fogadná Jean-Claude Antonetti bírót, a hágai Nemzetközi Bíróságnak a Šešelj-perben ítéletet hozó büntetőtanácsa elnökét. Akár arany plakettet is adományozhatnának neki elismerésül, amiért átérezte a Nagy-Szerbiáért folytatott harcuk igazságosságát, és ennek szellemében hozta meg a felmentő ítéletet, hirdette ki, hogy mind a kilenc vádpontot elejtették Vojislav Šešelj ellen, aki immár „szabad ember” - amint azt a múlt csütörtökön a hágai közvetítésben hallhattuk.

Mert ha nem ilyen indítékok, ha nem effajta megértés vezérelte e taláros férfiút, akkor józanésszel egyszerűen felfoghatatlan az, amit a döntés indoklásában felsorolt. Például az, hogy a vajda csetnikjei „nem azért vonultak be Horvátországba és Boszniába, hogy valakit is megtámadjanak, hanem kizárólag azért, hogy megvédjék a szerb népet”. Vagy hogy a vajdasági Herkócáról csupán azért űzték el az őshonos horvátokat és magyarokat, hogy a Hovátországból érkező szerbek számára „megoldják a lakáskérdést”! Továbbá, hogy Boszniában a muzulmán falvak lakóinak elűzése “humanitárius alapon történt, annak érdekében, hogy a civileket eltávolítsák a háborús övezetből”.

Ilyen elképesztő és az áldozatokat mélyen sértő megállapításokat csak az mondhat, aki vagy tényleg őszintén szimpatizál az etnikai tisztogatások eszméivel, vagy csak felületesen olvasta el a terhelő dokumentumokat. Azt, hogy a döntés meghozatalakor a becsületességben megőszült francia jogász átmeneti elmegyengeségben szenvedett, mégsem mondhatom az ENSZ-törvényszék iránti tiszteletből.

Viszont mi, e térségbeliek, akik még jól emlékszünk a szörnyű eseményekre – márpedig azért vagyunk elég sokan – ezeket a következtetéseket ép ésszel fel nem tudjuk fogni. Igaz, bennünket, vajdasági magyarokat „csupán” megfélemlíteni igyekezett, és konkrétan azt a baráti ajánlatot tette, hogy hátrahagyva házainkat költözzünk mielőbb anyaországunkba (az útravalóra felkínált szendvicseket állítólag nem ő találta ki személyesen, hanem valamelyik cimborája). A herkócai horvátokat azonban már nyíltan fenyegette, hogy távozzanak Horvátországba, aminek fegyveres martalócai a horvátok udvarába dobott kézigránátokkal adtak nyomatékot. Ez lett volna a menekültek lakáskérdésének európai mércék szerinti megoldása?

Valahol elkallódhattak Antonetti bíró aktái között azok az 1991 késő őszén készült videók, amelyeken a csetnikvajda, halálfejes csetnik kucsmával a fején és géppisztollyal a mellkasán tüzes beszédben buzdítja híveit a vukovári „usztasák” felkoncolására. És kiadja nekik az utasítást: „Egyetlen usztasa sem hagyhatja el élve Vukovárt!”. Aminek többek között az lett a következménye, hogy november 21-ére virradóra az ovcarai birtokon lemészároltak 255 civilt és önkéntes védőt, akiket a vukovári kórházból hurcoltak el. Többségükben horvátokat, de voltak köztük helyi szerbek és magyarok is, továbbá egy francia is. Ha pedig nem kallódtak el a bizonyítékok, akkor mi késztethette Antonetti bírót és társait erre a megmagyarázhatatlan döntésre?

Mindegy, a párját ritkító verdikt meghozatott, és most már csak abban bízhatunk, hogy másodfokon racionálisabb határozat születik.

De milyen következményekre számíthatunk mindezek után itt, Szerbiában, különös tekintettel a három hét múlva esedékes választásokra?

Az első és leglényegesebb következmény kétségkívül az, hogy a Szerb Radikális Párt a hágai felmentéssel – ebben minden elemző egyetért - olyan erős hátszelet kapott, hogy ennek köszönhetően jelentősen javíthatja pozícióját. A múlt heti közvéleménykutatások még 6 százalék körüli eredményt prognosztizáltak a SRS-nek, most ez biztosan emelkedni fog. Maga Šešelj azt állítja, hogy a húsz százalékot is elérik, és a második legerősebb pártként fognak bekerülni a nemzetgyűlésbe, ezt azonban a legtöbben kétségbe vonják. A vajda arra spekulál, hogy visszahódítja volt radikális híveinek jó részét a haladóktól, különösen azokat, akik csalódtak Vučićékban vagy nem jutottak valami zsíros funkcióhoz.

Abban egy percig sem kell kételkednünk, hogy sokan visszatáncolnak a régi vezérhez, annak populista nézeteihez, annál inkább, mert soha nem is tudtak teljes mértékben azonosulni a Nikolić – Vučić kettős meglepetésszerű „európaiságával”, és szívük mélyén radikálisok maradtak. Egyes elemzők szerint a súlyos gazdasági helyzet is kedvez a vajda szélsőséges nacionalista eszméinek térhódításában.

Mindez azt eredményezheti, hogy a haladók megnyerik ugyan a választásokat, ám elbúcsúzhatnak az abszolút többségtől, és kénytelenek lesznek koalícióra lépni más erőkkel. E tekintetben is a legkülönfélébb feltevések vannak forgalomban. Az ellenzéki beállítottságú Teleprompter c. portál egyenesen azt állítja, hogy Vučić a választások után Šešeljjel fog szövetséget kötni, és közösen alakítanak kormányt. Šešelj állítólag csupán mímeli, hogy volt „eszmei gyermeke” ellen hadakozik, valójában ki akar vele egyezni, Vučić pedig teret nyitott Šešelj számára a kormánypárti médiumokban. Az is a titkos szövetkezés mellett szól az említett portál szerint, hogy az igazságszolgáltatás mind a mai napig nem indított eljárást a radi vezér ellen a törvénybe ütköző (horvát) zászlóégetés miatt.

A kormánypárti Informer c. lap viszont a napokban azzal a szenzációs címmel jelent meg, hogy „A Nyugat meg akarja buktatni Vučićot”. Mármint azzal, hogy Hágában felmentették Vojislav Šešeljt, és ezzel lovat adtak alá, hogy diadalmasan bevonuljon a szkupstinába. Maga Vučić egyik nyilatkozatában, a megszokott módon a mártír szerepében tetszelegve, szintén azzal riogatta híveit, hogy még sohasem voltak olyan közel a vereséghez, mint most. Azt a rémképet vetítve elébük, hogy az összes ellenzéki párt összefog, és közösen lépnek fel a haladók ellen. Azt azonban nagyon nehéz elképzelni, hogy az úgynevezett demokratikus tábor szövetkezni tudna a szélső jobboldali pártokkal és Šešeljékkel, Vučić ezzel az aggodalmat keltő kijelentéssel inkább csak összezárására igyekezett buzdítani híveit.

Ám jelenleg nincs az a bölcs látnok, aki megközelítőleg is meg tudná jósolni a választások kimenetelét és az utána kötendő pártszövetségeket. Az viszont nem kétséges, hogy az új összetételű szerb nemzetgyűlés nem a toleráns és demokratikus szellemű vitáiról lesz majd nevezetes. Már csak azért sem, mert a honatyák között minden bizonnyal ott lesz a csavaros eszű Vojislav Šešelj, akivel agyafúrtságban, mocskolódásban és cirkuszcsinálásban senki sem tudja felvenni a versenyt. Még jól emlékszünk a pisztollyal való hadonászására, a mikrofonkábel kitépésére, s arra, hogy a biztonsági embereknek kellett kicipelniük az ülésteremből, mert nem volt hajlandó abbahagyni mocskolódását. Ha voltak is heves viták az eddigi képviselőházi összetételben, azok szelíd és udvarias purparléknak fognak tűnni ahhoz képest, ami ezután következik.

Nyugodtan meg lehet hívni Jean-Claude Antonetti bírót, hadd élvezze a felmentett hágai vádlott performanszait.

J. Garai Béla