Vajdaság
Vajdasági képviselőház: Az Elektrovojvodina maradjon áramelosztó
Betűméret:             

A vajdasági képviselőház ma szavazattöbbséggel elfogadta a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) szerkezetátalakításáról szóló információt, amelyben javasolja, hogy az Elektrovojvodina továbbra is az egyik áramelosztó vállalat maradjon, tehát ne egyesítsék a belgrádi áramelosztóval.

A témával kapcsolatban közel három órán át vitatkoztak a képviselők. Az állásfoglalást, amelyben leszögezik, az Elektrovojvodina bezárása sérti a tartomány érdekeit, összesen 66 képviselő támogatta, ellenszavazat és tartózkodás nem volt, viszont 25 képviselő nem szavazott a tartományi kormánynak erről a javaslatáról.

Az állásfoglalásban javasolják, hogy maradjon meg a decentralizált villanyáram-elosztó rendszer, illetve az elosztórendszer igazgatása is decentralizál módon történjen, éppen ezért több elosztóra van szükség, amelyek egyike az Elektrovojvodina vajdasági elosztó lenne.

Javasolják azt is, hogy az Elektrovojvodina a tartomány számára stratégiai fontosságú vállalatként továbbra is gazdasági társaság státusú maradjon „a minőséges és biztos áramkézbesítés, valamint a tartomány vagyonának megőrzése” érdekében.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó