Vajdaság
Az Újvidéki Egyetem új részlegének alapkőletétele
Betűméret:             

29 ezer négyzetméteres technológiai részleggel bővül az Újvidéki Egyetem. A vasárnapi alapkőletételen jelen voltak a szerb kormány miniszterei és a tartományi hatalom képviselői is. A beruházást a köztársaság, a tartomány és Újvidék város pénzeli.

Több miniszter is lapátot ragadott az Újvidéki Egyetem új részlegének alapkőletételén vasárnap, tudósít a Pannon RTV. Ezzel megkezdődött annak a tudományos technológiai rész kiépítésének második szakasza, amelyben olyan szakmérnököket képeznek majd, amilyenekből hiány mutatkozik a piacon. „A legmodernebb tudományos-technológiai park lesz ezen a helyen a tudományt, az oktatást és a gazdaságot ötvözve, amire Újvidéknek, a tartománynak, de Szerbiának is nagy szüksége van”, nyilatkozta Miloš Vučević, Újvidék polgármestere.

"A beruházást közös erőből valósítja meg a város, a tartomány és az ország", hangsúlyozta Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke. „Sikerült elkészítenünk a projektet, legalizáltuk is, és hiszem azt, hogy a munkálatok befejeztével egy új fejlődési alapot helyezünk le a tudomány érdekében. Ez egy fontos előrelépés Vajdaságban”, tette hozzá.

Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter a fiatalok képzését és a tudomány fejlesztését emelte ki: „Több hely és jobb feltételei lesznek a fiatal IT szakembereink ötleteinek a megvalósítására, a kezdő vállalkozásoknak a szoftvergyártásra, valamint a kivitelhez is meglesznek a feltételek, nemcsak a tudás, hanem azoknak a termékeknek a kiviteléhez is, amelyeket Szerbiában hoznak létre.”

"Szerbiában négy hasonló beruházást tervez a kormány", mondta Vanja Udovičić ifjúsági és sportminiszter. „A négy technológiai park közül most az első van kiépülőben. Nem csak a szakképesített fiatalok számát növeljük meg a lehetőségek bővítésével, hanem új munkahelyeket is teremtünk”, tette hozzá. (Pannon RTV)

Az egyik legnagyobb újvidéki beruházás nagy jelentőséggel bír a tanárok és a tanársegédek alkalmazása szempontjából, de az informatikai szakmérnökök képzése miatt is. A beruházás értéke 12,6 millió euró.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Njegoš Petrović civil aktivistát előállították a kevevári (kovini) rendőrkapitányságra, a vád ellene: pánikkeltés és zavarkeltés, valamint állami tisztségviselők biztonságának veszélyeztetése. A kovinskeinfo portál szerint Petrovićot kedden, 14 óra körül vették őrizetbe Belgrádban, abban a lakásban, ahol él....
2025. MÁJUS 8.
[ 11:40 ]
Az Újvidéki Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatói petíciót indítottak, amelyben prof. dr. Patrik Drid dékán azonnali lemondását követelik. A diákok szerint a dékán súlyosan megsértette az akadémiai értékeket, visszaélt hivatalával, és közvetlen felelősséget visel az egyetemistákkal szembeni...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:22 ]
A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó