Gazdaság
Đedović: Folyamatban vannak a Mol és az ADNOC tárgyalásai az NIS-ről (Frissítve)
Az ENEC kész segíteni Szerbiát a nukleáris program fejlesztésében
Betűméret:             

Dubravka Đedović Handanović, bányászati és energetikai miniszter Dubajban, a Világkormányzati Csúcstalálkozó keretében elmondta: jelenleg tárgyalások zajlanak a magyar Mol és az Egyesült Arab Emírségek állami olajvállalata, az ADNOC, valamint a Gazprom Nyeft között az orosz tulajdonrész átvételéről a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS). Hozzátette: ezekben a megbeszélésekben Szerbia is aktívan részt vesz.

A miniszter bejelentette, hogy másnap Abu-Dzabiban találkozik az Egyesült Arab Emírségek ipari és fejlett technológiákért felelős miniszterével, Sultan Ahmed Al-Jaberrel, akivel az NIS-ről és az energetikai együttműködésről is tárgyalni fognak.

Elmondása szerint a Mol és az ADNOC közötti egyeztetések folyamatban vannak, Szerbia pedig jelen van és érdekelt ezekben a tárgyalásokban. Kiemelte: a legfontosabb cél az, hogy megállapodás szülessen elsősorban a tulajdonrész adásvételéről a Mol és a Gazprom Nyeft között, valamint hogy az amerikai OFAC jóváhagyja az ügyletet. Ezt követően Szerbia egy még erősebb partnerrel számolhatna az olajszektorban, mint amilyen az ADNOC, és folytatódhatna a sikeres együttműködés az Egyesült Arab Emírségekkel az energetika területén.

Đedović Handanović hangsúlyozta: az ADNOC rendkívül jelentős szereplő a globális olajtermelési és -elosztási piacon, emellett tagja az OPEC-nek is. Mint mondta, Szerbia számára kifejezetten előnyös lenne, ha egy ilyen vállalat részt venne az NIS működésében.

Közölte továbbá, hogy Abu-Dzabiban Al-Jaber miniszterrel, aki egyben az ADNOC igazgatóbizottságának elnöke is, megnyitják a Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek közötti energetikai együttműködés fontos kérdéseit, különös tekintettel az NIS-re. A miniszter köszönetet mondott az ADNOC-nak és az emírségekbeli döntéshozóknak, amiért eddig is támogatták Szerbiát és az NIS-t abban, hogy kilábaljanak a nehéz időszakból, és hogy a vállalat esélyt kapjon a működéshez szükséges engedély megszerzésére.

Hozzátette: az egyeztetések párhuzamosan zajlanak a MOL-lal és a Gazprom Nyefttel is, amely továbbra is az NIS többségi tulajdonosa.

A miniszter szerint a következő napokban további információk várhatók, de hangsúlyozta: Szerbia az ADNOC és az Egyesült Arab Emírségek támogatására épít. Mint mondta, a két ország között kiváló politikai és gazdasági kapcsolatok vannak, amelyek alapjait évekkel ezelőtt fektették le, elsősorban Aleksandar Vučić és az emírségekbeli állami vezetés közreműködésével. Ezekre az alapokra támaszkodva fordult Szerbia segítségért az Egyesült Arab Emírségekhez a NIS ügyében.

Az ENEC kész segíteni Szerbiát a nukleáris program fejlesztésében

Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter Dubajban tárgyalt az Egyesült Arab Emírségek Nukleáris Energetikai Vállalatának (ENEC) vezérigazgatójával, Mohamed Ibrahim Al Hamadival a két ország nukleáris energia területén folytatott együttműködéséről.

Az illetékes minisztérium közleménye szerint a megbeszélésen kiemelték: Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek a nukleáris energiát olyan lehetőségként tekinti, amely a dekarbonizáció időszakában is biztonságos energiaellátást biztosíthat, összhangban a következő évek és évtizedek fogyasztásnövekedési előrejelzéseivel, miközben megbízható és tiszta alaperőművi termelést nyújt.

Đedović Handanović elmondta, hogy az ENEC kész megosztani Szerbiával a nukleáris program kialakítására vonatkozó ütemtervét, valamint tapasztalatait az illetékes szerbiai intézményekkel és vállalatokkal való együttműködés fejlesztésében. Hozzátette: a vállalat négy év alatt dolgozta ki nukleáris programját, az erőművek megépítése és üzembe helyezése pedig tíz évet vett igénybe, így jelentős tapasztalattal rendelkezik a fejlesztéshez, az építéshez és az üzemeltetéshez szükséges szakmai és műszaki szakemberek képzésében olyan országok számára, amelyek a nukleáris energia békés célú alkalmazásába kezdenek.

Mint mondta, az ENEC tapasztalatai jobb rálátást adnak a nukleárisenergia-program megvalósításával járó követelményekre és kihívásokra, beleértve a radioaktív hulladék tárolását és kezelését, a nukleáris üzemanyag beszerzését, az érintett szereplők bevonását, valamint a finanszírozási lehetőségeket.

A miniszter kiemelte, hogy az ENEC világszerte számos technológiaszállítóval működött együtt, ezért a piacon elérhető nukleáris technológiákra vonatkozó értékelésük különösen jelentős Szerbia számára.

Végezetül közölte: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy Szerbia csatlakozzon az ENEC nemzetközi programjához, amelynek keretében a vállalat megosztja tapasztalatait, és befektetési lehetőségeket mérlegel nukleáris programokban világszerte, valamint folytatják az egyeztetéseket az együttműködés formalizálása érdekében.

Mintegy egy százalékkal növelheti Európa termelékenységét a mesterséges intelligencia a következő öt évben, ugyanakkor tovább mélyítheti az egyenlőtlenségeket, növelheti az elektromos hálózatokra nehezedő terhelést és Európa külföldi technológiáktól való függőségét – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF)...
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 15:57 ]
Szeptember 27-éig meghosszabbította a szerb kormány az üzemanyagokra vonatkozó jövedéki adó 25 százalékos csökkentését. Az erről szóló határozat a Hivatalos Közlönyben jelent meg. Siniša Mali, az ügyvezető kormány pénzügyminisztere közölte, hogy az intézkedés legalább további egy hétig marad érvényben....
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 13:56 ]
Továbbra sem tudni, mikor fizetik ki a gazdáknak a hektáronként 17 ezer dináros vetőmag-támogatást – közölte Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke. Mint mondta, erre Dragan Glamočić mezőgazdasági minisztertől sem kaptak konkrét választ. Nagy a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 21:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó