Az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggeszti a Szerbiából érkező árukra kivetett vámokat, amíg tartanak a két ország közötti tárgyalások – jelentette be Aleksandar Vučić köztársasági elnök.
Vučić az RTS közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a vámok mától átmenetileg nullára csökkennek. Hozzátette ugyanakkor, hogy várakozásai szerint a jövőben 10–12 százalékos vámtétel léphet életbe, de a tárgyalások lezárásáig nem számítanak vámfizetési kötelezettségre.
Az államfő szerint a döntés jelentős gazdasági előnyökkel járhat Szerbia számára. Emlékeztetett arra, hogy japáni látogatásai során több vállalat is jelezte: a magas amerikai vámok miatt nem tudta termékeit az Egyesült Államok piacára exportálni, ezért elhalasztotta szerbiai beruházásait. Vučić úgy véli, a vámok felfüggesztése nyomán több százmillió dollár értékű új befektetés érkezhet az országba, nemcsak a már jelen lévő japán vállalatoktól, hanem dél-koreai és amerikai cégektől is.
Felidézte, hogy az Egyesült Államok korábban is alkalmazott vámokat egyes szerb termékekre – például az acélra, az alumíniumra, a rézre és a személygépkocsikra –, tavaly augusztustól azonban további 35 százalékos különvámot vezetett be. Ennek oka az amerikai fél szerint az volt, hogy Szerbia külkereskedelmi többletet ért el az Egyesült Államokkal szemben, amit Belgrád vitatott. Vučić szerint a két fél eltérően értelmezte a kereskedelmi adatokat, mivel az Egyesült Államok a Hollandián keresztül érkező export egy részét is figyelembe vette.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a 35 százalékos vámok komoly nehézségeket okoztak a szerb és a Szerbiában működő külföldi vállalatoknak. Példaként említette az užicei Prvi Partizan hadiipari vállalatot, amely évtizedeken át exportált lőszert az Egyesült Államokba, ám a vámok bevezetése után jelentős versenyhátrányba került.
Vučić arról is beszélt, hogy az amerikai hatóságok négy különböző területen vizsgálták Szerbiát. Mint mondta, az úgynevezett kényszermunka kérdésében ugyan az Európai Uniót 10 százalékos pótlólagos vám sújtja, Szerbia jelenleg nem tartozik ebbe a körbe. Az országot levették a kedvezőtlen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos listáról is, miközben sem a gyógyszerárak, sem a digitális adók területén nem találtak olyan problémát, amely újabb amerikai intézkedést indokolt volna. Ennek köszönhetően jelenleg nulla százalékos vámtétel vonatkozik a szerb árukra.
Az államfő szerint a döntés javíthatja Szerbia befektetői megítélését és hitelminősítését, ami hosszabb távon új beruházásokat ösztönözhet. Hozzátette, intenzív egyeztetések zajlanak az amerikai vezetéssel, és külön köszönetet mondott Marco Rubio amerikai külügyminiszternek, Christopher Landau külügyminiszter-helyettesnek, valamint Donald Trump amerikai elnöknek a tárgyalások során tanúsított együttműködésért.
Vučić ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jelenlegi állapot várhatóan átmeneti. Szerinte valószínű, hogy a jövőben ismét bevezetnek bizonyos vámokat, de azok mértéke jóval alacsonyabb lesz a korábbi 35 százaléknál, és a végleges megállapodás a következő hónapokban zajló tárgyalások eredményétől függ.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

