Gazdaság
Megsérült a JANAF kőolajvezetéke Horvátországban, olajszivárgás történt

Hírösszefoglaló

Betűméret:             

Megsérült a horvátországi Adria-kőolajvezeték (JANAF) Sziszek és Bród (Sisak–Slavonski Brod) közötti szakasza a pénteken végzett felújítási munkálatok során. A sérülés következtében kisebb mennyiségű kőolaj szivárgott ki, a szivárgást azonban sikerült megállítani. A vállalat szombat reggeli tájékoztatása szerint a lakosság nincs veszélyben, és az ivóvízellátást sem fenyegeti szennyeződés.

A JANAF közleménye szerint a vezeték felújítása közben egy munkagép alkatrésze lezuhant, és megrongálta a csővezetéket. A sérülés következtében kőolaj jutott a munkálatokhoz korábban kiásott árokba.

A szivárgást a vezetékszakasz elzárószelepeinek lezárásával és a rendszer nyomásának csökkentésével állították meg.

Az esetről és a megtett intézkedésekről haladéktalanul értesítették a horvátországi 112-es segélyhívó központot, valamint az illetékes helyi szolgálatokat.

A sérülés helyszínét biztosították, és a helyreállítási munkálatokhoz megfelelő engedéllyel rendelkező, erre szakosodott vállalatokat vontak be.

A horvát közszolgálati televízió (HRT) pénteki beszámolója szerint a JANAF már a baleset napján megkezdte a szennyeződés felszámolását. A munkálatok során összegyűjtött, kőolajjal szennyezett anyagot szakszerű kezelésre szállítják.

A lakosság és az ivóvíz nincs veszélyben

A JANAF szombati közleményében hangsúlyozta, hogy a rendelkezésére álló információk alapján az eset nem veszélyezteti a környéken élőket, és az ivóvízellátás biztonságát sem érinti.

A vállalat szerint a helyszínen érezhető olajszag kizárólag a közvetlen környezetre korlátozódik, és a helyreállítási munkálatok előrehaladtával fokozatosan megszűnik.

A szennyeződés felszámolása és a megsérült vezetékszakasz helyreállítása folyamatban van.

A JANAF közölte, hogy az újabb vizsgálati eredményekről és a megtett intézkedésekről folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot.

Szerbia energiaellátása szempontjából is fontos a vezeték

Az Adria-kőolajvezeték nemcsak Horvátország, hanem a térség energiaellátásában is jelentős szerepet játszik. A JANAF hálózatán keresztül jut el a tengeri úton érkező nyersolaj a szerbiai pancsovai finomítóhoz is.

A vezeték működése különösen fontos Szerbia számára, mivel a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) nyersolajellátása jelentős részben ehhez a szállítási útvonalhoz kapcsolódik.

A mostani sérüléssel összefüggésben azonban a JANAF szombat reggeli közleménye nem számolt be arról, hogy a baleset fennakadást okozott volna a Szerbiába irányuló kőolajszállításban.

Arról sem közöltek egyelőre pontos adatokat, hogy mennyi kőolaj jutott ki a megsérült vezetékből, illetve mikorra fejeződhetnek be teljesen a helyreállítási munkálatok. (Hina, HRT, Tanjug)

Szerbia bruttó hazai terméke (GDP) 2026 első kilenc hónapjában reálértéken mintegy 3,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest. Ezzel az ország Európa leggyorsabban növekvő gazdaságai közé tartozik – állapítja meg a belgrádi Gazdaságkutató Intézet és a Szerbiai Gazdasági Kamara által kiadott...
2026. NOVEMBER 6.
[ 11:55 ]
Miközben a Szerb Nemzeti Bank szerint elegendő euró áll rendelkezésre a lakosság igényeinek kielégítésére, egyes belgrádi pénzváltókban már néhány száz eurót sem tudnak eladni az ügyfeleknek. Az N1 televízió helyszíni riportja szerint az euró iránti kereslet jelentősen megnőtt, amit a pénzváltók alkalmazottai az Alta...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:38 ]
A dinár pénteken az idei év eddigi legalacsonyabb árfolyamára gyengült az euróval szemben. A Szerb Nemzeti Bank (NBS) hivatalos középárfolyama szerint egy euró 117,6089 dinárt ér – közölte a Beta hírügynökség. Csütörtökön még 117,6018 dinárt kellett fizetni egy euróért, vagyis a szerb fizetőeszköz értéke egy nap...
2026. NOVEMBER 6.
[ 9:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó