Gazdaság
Módosította gazdasági előrejelzését a Szerb Nemzeti Bank

A Szerbi Nemzeti Bank (NBS) az eddig becsült 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelte a 2019-es szerb gazdasági növekedés várt mértékét novemberi jelentésében - közölte a belgrádi sajtó pénteken.

Tavaly 4,4 százalékos volt a bruttó hazai termék (GDP) növekedése, míg 2020-ra 4 százalékos növekedést prognosztizál a nemzeti bank.

2019 harmadik negyedévében 4,7 százalékkal bővült a szerb gazdaság, ennek tükrében pedig a NBS úgy döntött, módosítja az idei évre vonatkozó becsült gazdasági növekedést.

A harmadik negyedéves adatok a befektetések megnövekedett számának és mértékének köszönhetők - közölte a központi bank. A közvetlen külföldi befektetések 2,9 milliárd eurót tettek ki az első kilenc hónapban, az év végéig pedig ez a szám a NBS becslése szerint eléri a 3,5 milliárd eurót. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Dráguló ingatlanok Belgrádban - illusztráció
2019. DECEMBER 2.
[ 9:10 ]
December elsejétől 3,9 százalékkal drágult az áram Szerbiában. Ám nem mindenkinek: az emelés csak a háztartásokra vonatkozik, az ipari áram ára nem változik. Májusban még úgy tűnt, nem lesz szükség az áram árának megnövelésére. Legutóbb 2016 októberében emelkedett a villamos energia ára Szerbiában. A...
2019. DECEMBER 1.
[ 13:33 ]
2010 óta a visegrádi országok (V4) közül csak Magyarországon gyarapodott a nettó lakossági vagyon - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója, legfrissebb, a V4-ek lakosságának anyagi helyzetét vizsgáló kutatása alapján szombaton az M1 aktuális csatornán. Sebestyén Géza hozzátette: a magyar...
2019. NOVEMBER 30.
[ 11:40 ]
A munkanélküliségi arány 9,5 százalékra csökkent a harmadik negyedévben - közölte a Szerbiai Statisztikai Intézet (RZS) pénteken. 2019 második negyedében még a munkaképes korú lakosság 10,3 százalékának nem volt munkája. A statisztikai hivatal azt is közölte pénteken, hogy a szerb külkereskedelmi forgalom...
2019. NOVEMBER 29.
[ 22:34 ]
Beolvasás folyamatban