Gazdaság
Átadták a korridor 5C közlekedési folyosó Eszék-Pélmonostor szakaszát
Betűméret:             

Átadták a forgalomnak az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C horvátországi, Eszék (Osijek)-Pélmonostor (Beli Manastir) közötti, 24,5 kilométer hosszú autópálya-szakaszát pénteken, a magyar határig fennmaradó öt kilométeres rész pedig 2024-ben készül el - számolt be róla a helyi sajtó.

Andrej Plenković horvát kormányfő az átadási ünnepségen elmondta: a most megnyitott autópálya-szakasznak lendületet kell adnia a gazdasági fejlődésnek, annak minden előnyével együtt, amit ez a közlekedési folyosó nyújtani tud Kelet-Szlavóniának, és amely most Baranyát teljes egészében integrálja és összeköti Horvátország közlekedési struktúrájával.

"Ez egy nagyszerű politikai üzenet, mert ez az autópálya lehetővé teszi az itt élők számára, hogy élénk gazdasági légkört és tevékenységet teremtsenek, amely hozzájárul Szlavónia fejlődéséhez" - fogalmazott a kormányfő.

Oleg Butković tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter arra számít, hogy a magyar határig húzódó fennmaradt néhány kilométer megépítése a jövő év elején elkezdődik és várhatóan 2024-ben be is fejeződik.

Jelezte továbbá, hogy a forgalomnak átadott autópálya-szakasz használata január elsejéig ingyenes lesz.

A miniszter arra kért mindenkit, jöjjön és nézze meg az impozáns Dráva-hidat, amely 2507 méter hosszúságával Horvátország leghosszabb hídja, megelőzve így a nyáron átadott Pelješac-hidat.

Boris Huzjan, a horvát állami autópálya-kezelő vállalat (HAC) igazgatóságának elnöke emlékeztetett: a 702 kilométer hosszú, a tervek szerint Budapestről induló és Szarajevón keresztül Pločeig tartó közlekedési folyosó horvátországi szakasza 88,6 kilométer, amelyből 83,6 kilométer már elkészült. A fennmaradó öt kilométer megépítésével Horvátország teljesíti vállalásait - tette hozzá.

A horvát-boszniai Svilaj határátkelőnél elkészült hidat tavaly szeptemberben adták át.

Az összesen 320 kilométerből, amely a páneurópai folyosó boszniai szakaszán húzódik, eddig 114,5 kilométer autópálya-szakasz készült el: északon Svilaj-Odžak, középen Zenica-Szarajevó-Tarcin és délen Međugorje-Bijac között.

Elmedin Voloder, a Bosznia-hercegovinai Föderáció autópálya kezelő vállalatának igazgatója korábban a sajtónak úgy nyilatkozott: az 5C folyosó Bosznián átvezető teljes északi szakasza, a horvát határtól egészen Szarajevóig 2025 végéig készül el. (MTI)

Az árak a félévenkénti kiigazítással, illetve a dohánytermékekről szóló törvénnyel és a jövedéki adóról szóló törvénnyel összhangban emelkednek. A korábbi időszak gyakorlata szerint egy doboz cigaretta ára többnyire 10 dinárral nőtt. A parlamenti eljárásba került jövedéki törvénymódosítások szerint 2026....
2025. DECEMBER 1.
[ 19:05 ]
Mától működik a Szerb Nemzeti Bank (NBS) Elektronikus Váltók Központi Nyilvántartása (CReM), ami lehetővé teszi a váltók elektronikus formában történő kiadását és használatát. Eddig a váltók kizárólag papír alapon, menettömbben léteztek. A bankok kötelesek december 1-jétől valamennyi jogi személy és...
2025. DECEMBER 1.
[ 17:17 ]
Szerbiában munkahelyválasztáskor a jelöltek 66 százaléka számára a fizetés a döntő tényező, és a megkérdezettek 64 százaléka 730 és 1.330 euró közötti fizetést vár el – derül ki az Infostud ma közzétett kutatásából. A jelöltek több mint 60 százaléka szerint a jó munkatársi kapcsolatok jelentik a második...
2025. DECEMBER 1.
[ 11:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó