Gazdaság
Felszállt az első kínai tervezésű utasszállító repülőgép
Betűméret:             

Első kereskedelmi repülésére indult vasárnap Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es, amelyre már több mint ezer megrendelést adtak le.

Az esemény fordulópontot jelent a kínai légiközlekedési ágazatban, amely már régóta versenyezni akar a nyugati versenytársakkal − közölte az MTI

A CCTV állami televíziós csatorna által sugárzott felvételek szerint a China Eastern Airlines által üzemeltetett MU9191-es járat helyi idő szerint 10 óra 30 perckor szállt fel az ország keleti részén lévő Sanghaj repülőteréről. A pekingi nemzetközi repülőtérre tartó gép fedélzetén 130 utas tartózkodott.

Az állami média által sugárzott képeken az látszott, hogy utasok tucatjai gyűltek össze a sanghaji repülőtéren, hogy megcsodálják az elegáns fehér repülőgépet. Minden utas piros beszállókártyát kapott, és az esemény alkalmából „pazar étrendet” fogyaszthatnak el a fedélzeten − jelentette a CCTV.

Kína, amely önellátásra törekszik a technológiai szektorban, nagy összegeket fektetett be ennek az első kínai tervezésű utasszállító repülőgépnek a gyártásába. Peking azt reméli, hogy a C919-es képes lesz felvenni a versenyt a népszerű külföldi repülőgépekkel, mint például a Boeing 737 MAX és az Airbus A320-as. A repülőgépet az állami tulajdonú Comac (Commercial Aircraft Corporation of China, Ltd.) gyártja, de számos alkatrészét más országokból szerzik be.

A C919-es hétfőtől a China Eastern Airlines Sanghaj és a déli Csengtu között fog rendszeresen közlekedni − jelentette a CCTV. A 164 utas szállítására alkalmas keskeny törzsű repülőgép első példányát hivatalosan 2022 decemberében adták át a kínai légitársaságnak. A gyártó öt éven belül 150 modellre tervezi növelni éves gyártási kapacitását. A sanghaji tudományos és technológiai bizottság januárban arról számolt be, hogy erre a típusra 1035 megrendelést kaptak 32 ügyféltől.

Ázsia és különösen Kína kiemelt célpont az európai Airbus és az amerikai Boeing számára, amelyek igyekeznek tőkét kovácsolni a jelentős középosztály növekvő igényéből a repülőjáratok iránt.

Áprilisban az Airbus bejelentette, hogy megduplázza kínai gyártókapacitását, és megállapodást írt alá egy második A320-as összeszerelősor építéséről az északkelet-kínai Tiencsinben. Ugyanitt 2008-ban nyílt meg az első összeszerelő üzem, ahol havonta négy A320-ast gyártanak. Az Airbus azt reméli, hogy 2023 végére ezt az arányt havi hatra tudja növelni. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Október 14-én indul a Vedd el a nyugtát és nyerj elnevezésű nyereményjáték második köre és öt héten keresztül tart majd, amelyben a résztvevők között további tíz belgrádi lakást sorsolnak ki - jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter, a kormány alelnöke. Eddig 217 millió nyugta érkezett a rendszerbe, és több...
2023. SZEPTEMBER 22.
[ 13:05 ]
5,4 milliárd forint többletforrást biztosít a magyar állam a MÁV-nak a Szeged–Szabadka-vasútvonal magyarországi szakaszának előteljesítéséhez – derült ki a csütörtök esti Közlönyből. A Telex azt írja, hogy az indoklás szerint erre azért van szükség, mert a Budapest–Belgrád-vasútvonal építése alatt a...
2023. SZEPTEMBER 22.
[ 8:30 ]
Az Energetikai Ügynökség Tanácsa döntésének értelmében november elsejétől tíz százalékkal drágul a gáz Szerbiában. Az új díjszabás szerint a földgáz kilowattóránkénti ára adó és járulékok nélkül 4,54 dinárt tesz ki, azaz az adóval és járulékokkal együtt kilowattóránként 5,02 dinárt kell fizetni...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 21:21 ]
Beolvasás folyamatban