Gazdaság
A kormányrendelet szerint a polgárok legfeljebb öt kilogramm lisztet vásárolhatnak
Betűméret:             

Szerbiában mától, szeptember 19-étől minden üzlet köteles legalább egyfajta 500-as típusú lisztet 49,99 dináros áron, illetve legalább egyfajta 400-as típusú lisztet 54,90 dináros áron árusítani. Ezt írja elő a szerb kormány rendelete.

A kereskedők a két említett lisztből egy vásárlás alkalmával legfeljebb 5-5 kilogrammot adhatnak el a vásárlóknak.

Ezek az árak december 31-éig érvényesek.

Az alapvető élelmiszerek árának korlátozásáról szóló rendeletet azért fogadták el, hogy „megelőzzék és megszüntessék a piaci ellátási zavarok káros következményeit”, így korlátozták a liszt kis- és nagykereskedelmi árát is.

„Az élelmiszereket árusító kiskereskedelmi vállalatok kötelesek legalább egy T-400 típusú lisztet a napi kínálatban, legfeljebb egy kilogrammos kiszerelésben, maximum 54,99 dináros kilogrammonkénti áron árusítani. A maximális termelői ár pedig nem haladhatja meg a 45 dinárt kilogrammonként”, áll a rendeletben.

Az 500-as típusú lisztnek alacsonyabb az ára.

„Az élelmiszereket forgalmazó kiskereskedők kötelesek legalább egy márkájú T-500-as lisztet, egy kilogrammig terjedő kiszerelésben, legfeljebb 49,99 dináros kiskereskedelmi áron árusítani. A liszt termelői ára pedig nem lehet több 40,90 dinárnál kilogrammonként”, írja a rendelet.

Az előírás szerint a termelők kötelesek az említett áron leszállítani a kereskedőknek az előző év azonos időszakához képest leszállított mennyiség legalább 50 százalékát.

Azok a jogi személyek, akik megszegik ezt a rendeletet, 100 ezer és 2 millió dinár közötti pénzbírságra számíthatnak. A kereskedőket és termelőket – akik nem tartják be ezeket az intézkedéseket – hat hónaptól egy évig terjedő időszakra eltilthatják a tevékenységük végzésétől, írja az N1.

A Pénzügyminisztériumban bemutatták Szerbia új demográfiai öregedési modelljét, amelyet a német kormány és a GIZ szakmai támogatásával dolgoztak ki. A modellt ismertető szakértő, Alen Bučić szerint a szerb nyugdíjrendszer hosszú távon is pénzügyileg fenntartható marad, és a jövőben várhatóan csökkenni fognak az...
2025. NOVEMBER 13.
[ 14:44 ]
A Köztársasági Adóhivatal közleményben emlékeztette a lakosságot, a vállalkozásokat és a jogi személyeket, hogy az ingatlanadóra vonatkozó ügyintézés – beleértve a kiszabást, a befizetést és a nyilvántartást – nem a Köztársasági Adóhivatal hatáskörébe tartozik, hanem a helyi önkormányzatok illetékes...
2025. NOVEMBER 12.
[ 18:37 ]
A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 szeptemberében a mezőgazdasági és halászati termékek termelői árai 9,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. A legnagyobb áremelkedést a gabonafélék, az ipari növények, valamint az állat- és baromfitenyésztés területén...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó