Kárpát-medence
Alkotmányosnak ítélte a román alkotmánybíróság a medveállomány ritkítására vonatkozó törvényt
Betűméret:             

Alkotmányosnak ítélte szerdán a román alkotmánybíróság a medveállomány ritkítására vonatkozó törvényt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezete ellen emelt államfői óvást az alkotmánybíróság tagjainak többsége megalapozatlannak ítélte. A testület rövid indoklásában rámutatott: az uniós élőhelyvédelmi irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy felmentést kapjanak a védett állatok elfogására és kilövésére vonatkozó tilalom alól, és ez a barnamedve esetében is érvényesül.

Az alkotmánybíróság az államelnök kifogásaira válaszként közölte: a jogszabály tudományos adatokon alapszik, amelyek kimutatták, hogy Romániában "túlzottan nagy" a barnamedve-populáció, így nem elegendőek a lakosság védelmét szolgáló alternatív intézkedések.

A testület az államfő azon érvelését is elutasította, miszerint a medvekérdésben a kormánynak kell eljárni, és a parlament nem hivatott erre. Rámutatott: sem az élőhelyvédelmi irányelv, sem az Európai Unió Bíróságának esetjoga nem írja elő, hogy a fajok és élőhelyek védelmére irányuló intézkedéseket kizárólag a végrehajtó hatalomnak kell szabályozni, erről a parlament is dönthet.

Az alkotmánybírság határozata jogerős és kötelező érvényű.

Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, ügyvivő mezőgazdasági miniszter Facebook-oldalán üdvözölte az alkotmánybíróság döntését, rámutatva: keddi brüsszeli találkozójukon az európai környezetvédelmi biztos is megerősítette, hogy Románia alkalmazhatja az aktív medvepopuláció-szabályozást.

"Ahogy kezdettől fogva hangsúlyoztuk, a törvényben előírt beavatkozás arányos, és megfelel a faj védelmére vonatkozó előírásoknak. A megelőzési és beavatkozási kvótáknak, amelyek a tavaly lezárult genetikai populációfelmérés eredményeire alapulnak, az a céljuk, hogy megfékezzük a medvék túlszaporodását, védve az emberi életet és a mezőgazdasági tevékenységet" - fogalmazott a miniszter.

A román kormány ügyvivő miniszterelnök-helyettese sajnálattal állapította meg, hogy az államfői óvás miatt két hónapig nem lehetett alkalmazni a törvény intézkedéseit. "A vadászterületek kezelőinek most kötelességük, hogy ezeket mihamarabb felelősségteljesen hajtsák végre" - írta Tánczos.

Nicusor Dan román államfő május 21-én jelentette be: az alkotmánybírósághoz fordult a medveállomány ritkítására vonatkozó törvénytervezet kapcsán, mert szerinte a jogszabály a román alaptörvény mellett európai szabályokat is sérthet, emlékeztet az MTI.

Romániában április 22-én fogadta el a képviselőház a barnamedve-állomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását. Az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezet a korábbi 426 helyett 2026-ra és 2027-re évi 859 barnamedve kilövését írja elő megelőzési céllal, és a sürgősségi kilövések számát is az eddigi kétszeresére - 55 helyett 110-re - emeli.

Az előterjesztő RMDSZ szerint az intézkedés célja az emberi élet és a mezőgazdasági tevékenységek védelme, valamint a túlszaporodott állomány tudományos alapú szabályozása. Az indoklása szerint azért volt rá szükség, mivel Romániában az utóbbi két évtizedben április közepéig 26 ember életét vesztette medvetámadások következtében, és több mint 274-en megsérültek.

Tánczos Barna miniszter múlt héten bejelentette, hogy Románia Szlovákiával közösen rugalmasságot kér az Európai Bizottságtól a barnamedve uniós védelmében, ahogy az korábban a szürkefarkas esetében is történt. Az RMDSZ politikusa hétfőn és kedden több uniós intézményben is felszólalt és tárgyalásokat folytatott ez ügyben. Álláspontja szerint Romániában mindaddig nem rendezhető a medvekérdés, amíg nincs változtatás uniós szinten, a román hatóságok ugyanis tartanak az uniós élőhelyvédelmi normáktól.

Befejeződött a székelyföldi Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása. Hétfőn a díszkivilágítást tesztelik a szakemberek, csütörtök-pénteken pedig az állványzatot is lebontják - közölte Albert Leander ferences szerzetes, csíksomlyói házfőnök a Hargita Népe napilappal. A...
2026. NOVEMBER 2.
[ 18:35 ]
Kiállítással, nemzetközi tudományos konferenciával, könyvbemutatókkal és hangversenyekkel tisztelegtek Gyulafehérváron Hunyadi János emléke előtt, halálának és a nándorfehérvári diadalnak a 570. évfordulója alkalmából – számolt be pénteken a Maszol.ro portál. A gyulafehérvári fejedelmi palotában október 22-én...
2026. OKTÓBER 30.
[ 19:01 ]
Az egyházak tiltakozása ellenére megtartják a Halloween-fesztivált október 30. és november 1. között az erdélyi Segesváron, a Világörökség részét képező középkori várban. A rendezvény ellen közös petíciót nyújtott be hat felekezet, mivel szerintük az zavarja a reformáció emléknapi és halottak napi...
2026. OKTÓBER 27.
[ 17:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó