Világ
Tűz ütött ki egy észak-macedón klubban, több mint ötvenen meghaltak (Frissítve)
Betűméret:             

Tűz ütött ki és leégett egy szórakozóhely az észak-macedóniai Kocsaniban – írja BBC.

Az első sajtóértesülések arról számoltak be, hogy legalább ötvenen meghaltak a tűzben, és mintegy száz embert kellett kórházba szállítani. A legfrissebb hírek szerint viszont már 59-re emelkedett a halálos áldozatok száma, 155 ember pedig megsérült.

A közösségi oldalakon közzétett felvételeken az látszik, hogy az épület lángokban áll, füst gomolyog az égen.

A tűz állítólag hajnali három óra körül kezdődött az ADN együttes fellépése közben, és a helyszín még órákkal később is lángokban állt. Állítólag 1500-an vettek részt a koncerten. A helyi sajtó szerint a tüzet pirotechnikai eszközök használata okozhatta, a felvételeken pedig látható, hogy a színpadról kipattanó szikrákból tűz keletkezik a mennyezeten, és gyorsan terjed, írja a 24.hu.

A katasztrófa miatt kialakult pánikban sokan menekülni próbáltak, ami tragikus következményekkel járt – a jelentések szerint többen a tömeg által okozott taposásban vesztették életüket. A hatóságok azonnal reagáltak az incidensre, és a rendőrség már őrizetbe vette a koncert szervezőit. A tűz pontos okát még vizsgálják a szakértők, egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mi válthatta ki a végzetes lángokat.

Az eset különösen megrázó egy ilyen kis közösség számára, és széles körű összefogást igényel a sérültek ellátásában és a családok támogatásában. Az MTI információi szerint a hatóságok folytatják a helyzet kivizsgálását és a felelősök azonosítását.

Hrisztijan Mickoszki, Észak-Macedónia miniszterelnöke részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, s elmondta, ez egy nehéz és szomorú nap országa számára. A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt, a halálos áldozatok családtagjainak pedig megígérte, hogy a macedón nép és az állam minden tőle telhetőt megtesz, hogy legalább egy kicsit enyhítsen fájdalmukon, és segítsen nekik átvészelni a tragédiát.

Szerbia a tragédiát követően felajánlotta segítségét a szomszédos országnak. A védelmi minisztérium és a Szerb Katonaság Aleksandar Vučić államfő utasítása nyomán 14 fős egészségügyi csapatot és öt mentőautót vezényelt Észak-Macedóniába. A sérültek egy részét a Niši Katonai Kórházba és a belgrádi Katonai-egészségügyi Akadémiára (VMA) szállítják.

Kijevben tárgyal a NATO főtitkára - illusztráció
2026. FEBRUÁR 3.
[ 17:38 ]
A francia ügyészség kedden bejelentette, hogy a választhatóság megvonásának megerősítését indítványozza a legnagyobb francia ellenzéki párt vezéralakjának, Marine Le Pennek és a Nemzeti Tömörülésnek a fellebbviteli perében, amelynek tétje az, hogy a háromszoros elnökjelölt negyedszerre is elindulhat-e a jövő évi...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:44 ]
Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy Peter Mandelson volt uniós brit biztos megsértette-e a testület magatartási kódexét a néhai amerikai üzletemberhez és szexuális bűnelkövetőhöz, Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatai miatt - közölte kedden a brüsszeli testület szóvivője. Újvári Balázs bizottsági szóvivő a...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:32 ]
Az orosz hadsereg összesen 521 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú energetikai és infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a célpontok több mint 85 százalékát a légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásban sokan megsebesültek, és komoly károk keletkeztek - közölték katonai és...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 11:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó