Világ
Budapestre szállították az észak-macedóniai tűzeset néhány sérültjét
Betűméret:             

Magyarország is felajánlotta segítségét az észak-macedóniai tűzeset sérültjeinek ellátásában és felkészült a fogadásukra, az első sérültek hétfő hajnali 3 óra körül érkeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre – tájékoztatott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.

Győrfi Pál a közleményben, amelyet a Telex idéz, azt írta, hogy a repülőtéren az Országos Mentőszolgálat mentőegységei veszik át a sérületeket és szállítják őket kórházba.

Az észak-macedóniai szórakozóhelyen, Kocsaniban vasárnap hajnali 3 körül keletkezett tűz. 59 ember halt meg a helyszínen, további 155 ember pedig megsérült. A kocsani kórház tájékoztatása szerint az áldozatok 14 és 24 év közöttiek, és több sérült állapota is súlyos, válságos.

A klub tulajdonosát a rendőrség letartóztatta, hétfőre a rendőrség a BBC szerint már 15 embert vett őrizetbe. Pancse Toskovszki belügyminiszter szerint az őrizetbe vett személyeket kikérdezik, és közölte, hogy „megalapozott a gyanúja annak, hogy az ügyben megvesztegetés és korrupció történt”.

Kiderült az is, hogy a korábban szőnyegraktárként funkcionáló „pop-up klub” nem rendelkezett működési engedéllyel. Az épületben csak egyetlen használható kijárat volt, mivel a hely hátsó ajtaja zárva volt, így nem lehetett használni.

A belügyminiszter közölte, egy rendőr is az áldozatok között van, aki a kábítószer-használat megelőzése, illetve az esetleges fiatalkorú résztvevők megfigyelése miatt volt a szórakozóhelyen.

Az előzetes feltételezések szerint a tüzet a koncerten használt pirotechnikai eszközök okozhatták, amelyektől gyorsan lángra kapott a tető is. Az országban népszerű hiphop-duó, a DNK koncertjén körülbelül 1500 ember vett részt. Az egyik felvételen látszik, ahogy a zenekar egyik tagja mögött kialszik a két fáklya, kigyullad a mennyezet, majd néhányan megpróbálják eloltani a lángokat. A zenekarnak csak egy tagja élte túl, akit kórházban kezelnek, emlékeztet az MTI.

Korábban Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook bejegyzésében közölte, hogy Magyarország kész segíteni a tragédiában.

"Timcso Mucunski kollégámnak telefonon fejeztem ki részvétemet a magyar emberek nevében, egyúttal tájékoztattam arról, hogy Magyarország 19 sérült személy ellátását vállalja és készen áll az ehhez szükséges légi szállítás biztosítására is" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Kijevben tárgyal a NATO főtitkára - illusztráció
2026. FEBRUÁR 3.
[ 17:38 ]
A francia ügyészség kedden bejelentette, hogy a választhatóság megvonásának megerősítését indítványozza a legnagyobb francia ellenzéki párt vezéralakjának, Marine Le Pennek és a Nemzeti Tömörülésnek a fellebbviteli perében, amelynek tétje az, hogy a háromszoros elnökjelölt negyedszerre is elindulhat-e a jövő évi...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:44 ]
Az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy Peter Mandelson volt uniós brit biztos megsértette-e a testület magatartási kódexét a néhai amerikai üzletemberhez és szexuális bűnelkövetőhöz, Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatai miatt - közölte kedden a brüsszeli testület szóvivője. Újvári Balázs bizottsági szóvivő a...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 16:32 ]
Az orosz hadsereg összesen 521 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú energetikai és infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a célpontok több mint 85 százalékát a légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásban sokan megsebesültek, és komoly károk keletkeztek - közölték katonai és...
2026. FEBRUÁR 3.
[ 11:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó