Szövegek + gesztusok + objektek címmel nyílt tárlat csütörtök délután Magyarkanizsán, a Dobó Tihamér Képtárban Retek László padéi festőművész alkotásaiból.

Retek László autodidakta módon képezi magát 1988 óta. A ’90-es években több alkalommal vett részt a TAKT képzőművészeti táborban. Jellemző rá az évekig tartó, visszavonult műtermi munka, ami alapja a nyugodt, kiegyensúlyozott alkotásnak. Alkotásaival szeretne hozzájárulni a vajdasági képzőművészeti élet színesebbé tételéhez.

„2010-es művein az írások graffiti hatásúak. Képírások ezek - megírott képeken. Falra festett levelek. A mondandó szándék iránti olthatatlan vágy - szavak foszlányainak hálóján át néz le ránk. Az olykor akár egymásra rótt betűsorok - letűnt idők üzenetei, üzenő szándékát sejtetik. Gesztuselemek. Éreztetik a végtelen gondolatok betűkké fagyott véges számát. Egy megdermedt múlt letűnt díszleteinek részletei... Mint egy bomló világ bomló házaiból kereteznénk be az egykor védelmező falak még egyben maradt részleteit. A beszélő szándékot, a kifejezésvágyat, azaz az emberi lét valódi értelmét sugározza: Megfejteni a körülöttünk zajló világot - saját benső érzéseinken, gondolatainkon, megéléseinken keresztül. A képek így suttognak: A falak bennünk vannak, ablak rajtuk a képzelet... A megannyi évek díszítő csipkéjeként ható szavak sora, s a 3. dimenzióba - azaz a síkból - az egyoldalúságból kitörő panelek - a festő szavait idézve: non figuratív objektumok. Objektumok, amik túllépnek az anyagi valós formán, s túllépve azok elvonatkoztatott absztrakcióján - új valóságot teremtenek” - így foglalta össze gondolatait a tárlat anyagáról S. Belec Anikó képzőművész, tanár a kiállításmegnyitón elmondott beszédében.

Az alkotót a tárlat anyagáról kérdeztük.

- A tárlaton szereplő festmények 2010 és 2013 között készültek. Sajnos csak ilyen későn kerülnek a közönség elé. Az önkifejezésemnek a gesztusfestészet olyan formáját választottam, ahol az írás, mint gesztus jelenik meg. Az írás tehát számomra csak egy vizuális kép, nincsen verbális jelentése. Néhol megjelenik egy-egy szó, felismerhetően is. Ezeket a munkákat lehetne nevezni szövegképeknek, képírásnak, levélképeknek stb.

- Amikor megnéztem a festményeket, olyan érzésem támadt, mintha egy piramis belsejében lennék, s az ottani feliratokat szemlélném.

Igen, Anikóból is ezt váltotta ki a tárlat. Számomra inkább kalligrafikus, vonalvezetésű írások, amelyek természetesen a személyes írásommá válnak. Nem a kalligrafikus, ősi írásra törekszem, hanem a spontán írás változatosságára. Ez a személyes írásom, amit úgy is lehetne nevezni, hogy írva festek vagy festve írok.

- Egy-egy kiállításmegnyitón elhangzó szövegek milyen gondolatokat keltenek Önben? Hasonló gondolatokat váltanak ki a közönségben a képek, mint amilyenek Önben voltak az alkotáskor?

Vannak néha hasonló gondolatok, de az az érdekes az egészben, hogy sokszor vannak teljesen más gondolatok is, amik számomra is újak. Ez természetesen jó dolog. Ez a lényege a festészetemnek, hogy másokból kiváltson új érzéseket, gondolatokat.

- Mennyi időbe telt, amíg megtalálta ezt a sajátos kifejezésmódot?

Sok időbe telt, mivel autodidakta módon foglalkozom a képzőművészettel. Kellett 15-20 év, mire megtaláltam a saját utamat. Amit valójában még mindig keresek. Ezen képek után újabb alkotások is születtek, még kétféle sorozat.

- Említette, hogy ennek a kiállításnak az utolsó darabja 2013-ban készült. Azóta merre fejlődött tovább?

A kalligrafikus festészet után visszatértem egy sorozat erejéig a figurativitáshoz. Problémák, kedves személy elhalálozása váltott ki egy érzést, amit csak figurativitással tudtam kifejezni. Ezután egy újabb irány jött, fém elemeket applikálok a farostlemezekre. Tehát visszatértem az absztrakthoz. Nagyon lényeges dolog az, hogy amikor befejezek egy sorozatot, a vázat majdnem szétfeszítő, nyugtalanul tobzódó betűsorok utolsó próbálkozása a térbe való kitörésére a képsíkra applikált elemek megjelenése jelenti. Fölapplikáltam farostlemezből a képekre egy erős mágnessel különféle tárgyakat, objekteket. A kiállítás címében is benne van ez. Ez a tértágítás egyik módja a síkfestészetben, tehát a valós dimenzióba való kilépés.

- Elhangzott a megnyitón, hogy hosszú ideig alkot és magányosan. Miért fontos az elvonulás a világtól?

- Úgy tudok jobban összpontosítani. A 90-es években öt évig jártam a TAKT-ra, Temerinbe. A harmadik generációnak egyik oszlopos tagja voltam. Barátságok keletkeztek ott, megtanultam az alapokat. Az igazi munka azonban csak itt tud kiteljesedni, a műtermemben.

- Hogyan és merre tovább a jövőben?

- Maradok az absztraktnál. Próbálok minél többet olvasni, mert úgy gondolom, annál több lesz az elmélet a művészetemben.