Karácsony egyik elkerülhetetlen üzenetét az égben éneklő angyalok mondják ki, amikor a Megváltó születésekor békéért esdekelnek minden jóakaratú ember számára. Érdemes észrevenni ezt a „jóakaratú” jelzőt, hiszen szomorú tapasztalatunk, hogy nagyon gyakran még a Glóriát éneklő ember sem keresi őszintén a békességet, olykor pedig csupán a fenséges pillanat elragadtatásában él, s megfeledkezik arról, hogy az ünnep nem a mindennapok kábítószere, hanem komoly energiagyűjtés, erőmerítés a holnaphoz.

Az emberiség történelmének évezredei nyilván bizonyítják, hogy az ember békekereső lény. Karácsony csak fokozza ezt a vágyat mindazokban, akik őszintén ünnepelnek, hiszen jól tudjuk, mennyire nehéz megvalósítani a békét, és mennyire nehéz békességben élni az emberekkel – és önmagunkkal! Béketörekvéseinkben szüntelen a kiábrándulás falaiba ütközünk. Maga a béke pedig megvalósíthatatlan álomnak tűnik.

Az Ószövetség két fogalommal fejezi ki azt, amit mi békének vagy békességnek nevezünk. A shalom (béke) és a shalem (egészség vagy teljesség) szavak jelzik és elsősorban a belső – lelki és érzelmi békét, az „egész”-séget, illetve „ép”-séget, bőséget jelentik, összhangot az élet minden szintjén és minden mozzanatában. Az Újszövetségben, a bibliatudósok kutatásai szerint, a görög „eirene” (béke) szó több mint százszor fordul elő. Gondoljunk csak arra, hogy maga Krisztus Urunk milyen gyakran használja a béke kifejezést. Jó karácsonyi előkészületül és elmélkedésül szolgálhatna e helyek felkeresése!

Az eirene nemcsak a társadalmi vagy a népek közötti konfliktusok megszűnését, távollétét vagy elmaradását jelenti, hanem a jólét érzését. Ha békében vagyunk önmagunkkal és környezetünkkel, akkor jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Az igazi békesség a Béke Fejedelménekajándéka, s amíg a világ és benne mi, távol állunk az Istentől, addig nem lesz igazi béke. A békéhez több erőre van szükség, mint amennyivel az ember rendelkezik. A külső erőforráshoz kell nyúlnunk. Mert az is igaz, hogy a béke nem egy adott dolog, hanem olyasvalami, amit minden nap építenünk kell.

Aki a Béke Fejedelmében hisz, annak feladata a békességszerzés. A béketeremtést pedig nem a szomszéd udvarában kell kezdeni, hanem önmagunk káoszában, a családi és társadalmi konfliktusokban.Egyáltalán nem könnyű, mert többek között komoly „öngyúrást”, önmagunk tökéletlenségének az elfogadását, az önzés, a beképzeltség, a pökhendiség és sok hasonló dolog legyőzését jelenti. És azt, ami talán a legnehezebb: az alázatosság nagyra értékelését.

Javíthatatlan optimista – egyesek szerint totális illuzionista – vagyok, és még mindig hiszek abban, hogy az idei karácsony is egy-két lépéssel közelebb hozhat a békéhez. Mert szükségünk van a kibékülésre a családokban, a kibékülésre közösségünkben és a világban. A gyűlölködés, az uszítás és a kizárólagosság mételye állandó békétlenség forrása. Tönkretesz bennünket. Nem kell semmilyen külső ellenség (hogy még „rátegyen a lapátra”). A legnagyobb ellenséget magunkban hordozzuk, és közösségünkön belül istápoljuk. Történik ez akkor, amikor a kizárás fegyveréből lövöldözünk, vagy amikor a másság semmibe vételének vagy a lejáratásnak, a lebecsülésnek, a megvetésnek és még sok hasonló gonoszágnak az ágyúit vetjük be. Közösségünknek elege van a látszat megbékélést mímelő kéznyújtásokból, az álnok érdek- és értékvédelemből, az egymás kiközösítéséből és lejáratásából, a megalomániás nyomulásból, amelynek a hátterében a kisembert agyontapossák, a máshogy vélekedőt keresztre feszítik, a békére vágyót pedig elűzik, mert többé már nem érzi jól magát itt még akkor sem, ha pénzinjekciókkal próbálják rábírni az itt maradásra.

Hiszek a megbékélés lehetőségében. Bátorítok mindenkit, hogy legyen a békesség jóakaratú embere. Különösen, ha hívő és ad karácsony üzenetére. Legyen az idei karácsony a mélység és ne a szemfényvesztő felületesség ünnepe.

Harmath Károly