Magyarország
Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Kossuth téren
Betűméret:             

Ferenc pápa temetésének napján, szombaton 9 órakor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az Országház előtt, a budapesti Kossuth téren. A kormány a szertartás napjára a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként nemzeti gyásznapot rendelt el.

Az eseményen a zenekar eljátszotta a Himnuszt és a Szózatot.

A megemlékezésen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A nemzeti gyásznapra a kormány rendelete szerint az állami és önkormányzati intézményekre, valamint a középületekre fekete zászlót kellett kitenni.

A kormány arra kérte a magyar embereket, hogy méltósággal, csendes főhajtással emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról.

Ferenc pápa vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A szertartást a közszolgálati média a Dunán egyenes adásban közvetíti. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), és ennek nyomán a kormány hamarosan értesíti is a döntésről az ENSZ főtitkárát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról...
2025. MÁJUS 20.
[ 10:34 ]
Ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Budapesten, a BOK Csarnokban tartott Harcosok klubja - A kezdet elnevezésű rendezvényen. Orbán Viktor több ezer résztvevő előtt arról beszélt: nem újdonság, hogy Magyarország támadás alatt áll, hiszen a brüsszeli...
2025. MÁJUS 18.
[ 18:44 ]
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra - közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel. Azt írták: Sulyok Tamás köztársasági elnök személyesen gratulált XIV. Leó pápának péteri szolgálata megkezdéséhez. A...
2025. MÁJUS 18.
[ 16:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó