A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A katasztrófavédelem később azt közölte, hogy kedd hajnali négy és reggel nyolc óra között 308 új káreseményről érkezett bejelentés.
A közlemény szerint a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kedden is folytatódik a viharkárok felszámolása. A gyorsabb kárfelszámolás érdekében a katasztrófavédelem 14 tűzoltóegységet vezényel át az érintett vármegyékbe – tették hozzá.
Mint írták, Fehérgyarmat térségében tizenegy településen 91 lakóház tetőszerkezete sérült meg, míg Hajdúszoboszló térségében 50, Szarvas térségében pedig 44 lakóépület rongálódott meg. Ezeken a településeken kedden az önkormányzatokkal közösen történik majd a tetők fóliázása, átmeneti helyreállítása.
Kiemelték, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltó egyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta. A munkálatokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, a fővárosban és három vármegyében operatív törzs koordinálja – fűzték hozzá.
Kitértek arra is, hogy az országon átvonuló vihar miatt a fővárosban és valamennyi vármegyében volt kisebb-nagyobb kiesés a villamosenergia-ellátásban. A szolgáltatók tájékoztatása alapján folyamatosan dolgoznak a helyreállításon. A kiesés egyes helyeken a víziközmű-szolgáltatást is érinti, több településen dolgoznak – írták.
Közölték azt is, hogy az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatóak zivatarok, amelyeket a nyugati országrészben felhőszakadás kísérhet. Másutt inkább viharos széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék és akár jégeső társulhat a zivatarokhoz.
A nap folyamán – az időjárási helyzet függvényében – a HungaroMet a keleti, délkeleti határvidékre piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt – tájékoztatott a katasztrófavédelem. A katasztrófavédelem később tudatta azt is, hogy kedd hajnali négy és reggel nyolc óra között 308 új káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről a műveletirányítási ügyeletekre, így eddig összesen 6548 bejelentés volt.
A katasztrófavédelem eddig 3042 káreseményt számolt fel, a többi helyszínen jelenleg is dolgoznak a tűzoltók – tették hozzá. Továbbra is folyamatosan dolgoznak a szolgáltatók a vihar miatt bekövetkezett villamosenergia-ellátási kiesés helyreállításán, a szolgáltatók havária-központjában a katasztrófavédelem összekötő tisztjei segítik a munkát.
A szolgáltatóktól kapott információk szerint a Dunántúlon felszabadult szakemberek a Tiszántúlon dolgozó kollégáik munkáját segítik. Jelentősen csökkent a kiesett fogyasztási helyek száma, a szolgáltatók tájékoztatása szerint az esti 366 ezer 723-ról hajnali négy órára 185 ezer 413-ra, reggel 8 órára pedig 73 ezer 247-re csökkent a számuk – közölték.
Milliárd forintos nagyságrendű kárbejelentésre számít a Groupama Biztosító
A Groupama a viharok után legalább három-négyezer kárbejelentésre és milliárd forintos nagyságrendű kárösszegre számít – közölte a biztosítótársaság kedden az MTI-vel.
A hétfőn érkezett orkán erejű széllökés, jégeső és a felhőszakadás tömeges károkat okozott az otthonokban, gépjárművekben, nyaralókban. Kedd délig több mint ezer kárbejelentés érkezett, de a továbbiakban is lehet heves zivatarokra és szélrohamokra számítani, írta a hirado.hu.
A rendkívüli időjárás eddig főképp Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Pest vármegyéket érintette, de a Balaton környékén is jelentős a pusztítás,
így a Groupama ezekre a területekre csoportosította át a szakembereit. A vihar sok helyen megbontotta a tetőket, épületelemeket szakított le, fákat döntött ki, kerti pavilonokat és növényeket tépázott meg – írták.
Hozzátették, hogy a bejelentett károkat gyorsított ütemben, gyakran már a szemle napján kifizetik, nagyobb károknál kárelőleget adhatnak. A tulajdonosokat arra kérik, hogy mielőbb ellenőrizzék vagy ellenőriztessék valakivel az ingatlanjukat, és szükség esetén mielőbb gondoskodjanak a bejelentésről és a kármegelőzési intézkedésekről. A Groupama elsősorban az online felületet ajánlja az ügyintézéshez, és arra kéri az ügyfeleket, hogy a károkról a helyreállítási munkálatok megkezdése előtt készítsenek fényképeket.


