Magyarország eddigi szigorú migrációs politikája felszámolásának tartja a Fidesz frakcióvezetője az alaptörvény Tisza Párt által kezdeményezett, a parlamentnek szerdán benyújtott módosítását.
Gulyás Gergely Facebook-oldalán közzétett posztjában aggasztónak nevezte, hogy törölnék az alkotmányból a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását megalapozó rendelkezést.
Ezzel ugyanis az új kormánytöbbség nemcsak a Szuverenitásvédelmi Hivatalt szünteti meg, amelyet kétségtelenül megígért, hanem azt az alkotmányos alapot is felszámolja, amely a migrációs paktum elutasítását és az illegális bevándorlás elleni hatékony alkotmányos védelmet alapozza meg - fejtette ki.
Az ellenzéki politikus szerint ez ellentétes az ország érdekeivel és ellentétes a Tisza Párt kampányban hangoztatott ígéreteivel is, ami úgy szólt: a Fidesz-KDNP-kormányok által érvényesített szigorú migrációs politikában nem lesz változás.
Aki elutasítja a migrációt, az ebben a formában nem szavazhatja meg az alkotmánymódosítást - közölte Gulyás Gergely.
A frakcióvezető szóvá tette azt is, bár a Tisza Párt a kampányban döntően gazdasági és jóléti ígéreteket tett, ezek teljesítéséből eddig semmit sem kezdett meg.
Az alaptörvény, valamint az országgyűlési törvény módosítására benyújtott javaslatok több kérdést vetnek fel, mint amennyit rendeznek - írta.
A Tisza Párt két képviselője, Melléthei-Barna Márton és Hantosi István alaptörvényt módosító javaslata nyolc évben korlátozná a miniszterelnöki megbízatás maximális hosszát. Az indítvány megalapozza a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




