Egy új kezdetre van most lehetőség, új fejezetet nyitunk a magyar–osztrák kapcsolatokban – mondta Magyar Péter csütörtökön Bécsben, miután Christian Stocker osztrák kancellárral egyeztetett. A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy hétfőn megkezdi munkáját a magyar–osztrák bizottság a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés körülményeinek feltárására.
A kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón Magyar Péter kiemelte: a két népnek sok súlyos problémája volt a történelem során, de Bécs városa – hasonlóan Budapesthez – jól mutatja, hogy mire képesek, ha békében, egymást támogatva, segítve dolgoznak.
Emlékeztetett: jövőre lesz a kiegyezés 160. évfordulója, ezért itt az idő, hogy egy sokkal békésebb, egymást támogató korszak köszöntsön a kétoldalú kapcsolatokra. Ezért meghívta osztrák kollégáját és az osztrák kormányt, hogy a jövőben tartsanak együttes kormányüléseket: a következőt szeptemberben, a gödöllői Grassalkovich-kastélyban rendezhetik meg – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Hétfőn megkezdi munkáját a magyar–osztrák bizottság a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés körülményeinek feltárására – közölte Magyar Péter, aki megköszönve osztrák partnere rugalmasságát a kérdésben jelezte, egyetértettek abban, hogy „nincs helye mellébeszélésnek”, teljes transzparenciára és a két állam közös munkájára van szükség a sok ezer magyar családot érintő ügyben.
A probléma mértékét jelezve Magyar Péter elmondta: van olyan település, ahol a határérték háromszázszorosát éri el a levegő azbeszttartalma.
Hozzátette: ez azért különösen szomorú, mert az érintett térségben korábban nem létezett azbesztszennyezés, nem volt azzal kapcsolatos megbetegedés.
A miniszterelnök azt mondta: Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak és a miniszterek tanácsának, de ez nem azt jelenti, hogy az új magyar kormány nem fog mindig nagyon következetesen kiállni a magyar emberek és a magyar vállalatok érdekei mellett, de azt jelenti, hogy ha valaki egy klub tagja, akkor a klub szabályait betartja, és annak közös érdekeit is szem előtt tartja a magyar érdekek mellett – mondta Magyar Péter a sajtótájékoztatón.
Nem lesz mindenben egyetértés Ausztria és Magyarország között, de ez nem is baj – jegyezte meg a kormányfő, megköszönve az osztrák kancellár támogatását a Magyarországnak járó uniós források hazahozatala kapcsán.
Az adók közép- és hosszú távon történő átalakítását tartotta lehetségesnek a miniszterelnök, aki közölte, a magyar költségvetés „elég gyászos helyzetben van”, 2026-ban nagyon magas lesz a hiány, ezért a kormány elsődleges célja új költségvetés elfogadása, amely számonkérhető, megbízható adatokon nyugszik, és el tudja indítani a gazdasági növekedést.
„Közép-, hosszú távon természetesen beszélhetünk különböző adók átalakításáról” – tette hozzá.
Hangsúlyozta, arra kaptak nagyon erős felhatalmazást a magyar emberektől, hogy őket és a magyar cégeket képviseljék, és nem arra, hogy mindenben radikálisan másképp járjanak el.
A kormányfő elmondta, örömmel veszik a külföldi befektetéseket, de szigorúbban nézik a támogatásokat, elvárják, hogy a magyar cégek – legyenek azok kis- és közepes vállalkozások vagy nagyobb cégek – jobban részt tudjanak venni az értékláncban. Elvárják a nagyobb hozzáadott értéket, és azt, hogy a kutatás-fejlesztésbe is fektessenek be a Magyarországra érkező külföldi befektetők – rögzítette, hozzátéve, ha ezt megteszik, a lehető legnagyobb támogatásban részesülnek.
A miniszterelnök a Christian Stocker osztrák kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Magyarország elvégzi a házi feladatát a korrupció tekintetében. Azt tudja vállalni, hogy európai szinten az egyik legalacsonyabb lesz a kormányzati ciklusuk végére a korrupciós fenyegetettség vagy bármilyen korrupciós dolog.
Kiemelte: világossá tette a saját kormánya tagjai, a magyar képviselők és a Tisza tagjai számára is, hogy bárki, aki akárcsak egy forint közpénzt elemel, az nem fog jól járni. Először velem találja magát szembe, illetve a függetlenné váló magyar igazságszolgáltatással és a korrupcióellenes új szervekkel – fogalmazott, megjegyezve: ezt senkinek nem javasolja.
Kitért arra is: nem csak Magyarországon probléma a korrupció és a politika összefonódása.
Az azbesztszennyezéssel összefüggő kérdésre válaszolva elmondta, hogy benne is számtalan kérdés felmerült: hogyan történhetett mindez évek óta, tudtak-e erről a hatóságok, tudtak-e róla a döntéshozók, illetve van-e valamilyen korrupciós szál is az ügyben, írja az MTI-re hivatkozva a hirado.hu.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




