Olvasók rovata
Szórakozva tanultunk Ürményházán

Már több mint két évtizede szervezi a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápoló táborokat, évente más helyszínen. Az idén az Ürményházi Ifjúsági Klub vállalta a házigazda szerepét.

Az idei táborban 47 gyerek (óvodás korosztálytól nyolcadikosig) vett részt 2017. június 19-e és 23-a között az ürményházi foglalkozásokon. A vendégek Muzslyáról, Beodráról, Magyarittabéről, Versecről, Nezsényből és Szegedről érkeztek, és a falubeli hasonló korú gyerekek fogadták őket.

A hétfői ismerkedési, csapatépítő és ügyességi játékok és csapatalakítás után délelőttönként nyelvi és logikai játékokat játszottak, a magyar történelem fontos eseményeiről hallhattak (és láthattak) előadásokat. A nándorfehérvári csata, Szent László és Arany János elevenedtek meg a beszélgetések nyomán.

Az idén van Ürményháza telepítésének kétszázadik évfordulója. Ennek a jegyében zajlott a tábor foglalkozásainak nagy része is. Sok adattal ismerkedhettek meg a résztvevők a falu történetéből. A megszerzett tudásuknak nagy hasznát vehették a falujáráskor és a vetélkedőn is. A falujárás az idén eltért a már megszokottól: nem csak elrejtett borítékokat kellett megtalálni, és a benne rejlő feladatokat megoldani, hanem az előre megadott nyomtatott képek helyszíneit megtalálni, és ott szelfit készíteni a csapatról.

Naponta volt énekpróba, népdalokat tanultak. Délutánonként kézműveskedtek és sportoltak.

A traktoros kirándulás egy helyi vállalkozás, a Bíró család telephelyére vezetett. Itt a legkorszerűbb mezőgépekkel ismerkedtek a gyerekek. Meglátogattuk a Móricz vágóhidat is.

Megkoszorúztuk az ún. „Nagykörösztöt”, ahová először telepítették a falut.

A templomkertben egy tuját ültetettek el a táborlakók, a 200. évfordulóra emlékezve.

Vendégünk volt Micsik Béla, aki „dünnyögőt” készített a gyerekekkel, este pedig a színházteremben hangszer-bemutatóval szórakoztatta a nagyközönséget.

Csütörtökön este tábortűznél kolbászt sütögettek a vendégek és házigazdák, és volt rögtönzött diszkó is.

A tábor a szokásos pénteki vetélkedővel és Ki mit tud?-dal zárult. Mind a két csapat (Sobri Jóska és Rózsa Sándor) szép eredményt ért el.

A táborban a gyerekekkel Dulka Andor (történelemtanár), Dulka Gyöngyi (magyartanár), Dulka Árpád (földrajz-biológia szakos tanár, citeraoktató), Móric Elvira (pedagógus), Stanjo Karolina (spanyoltanár), Sztojanovszki Mónika (tanítónő), és Viola Lujza (magyartanár) foglalkoztak. Kisegítők voltak az óvodások anyukái, valamint Szkumpia Veronika és Takács Margit.

A tábort támogatta az Evelin szódavíz, Móric Elvira és családja, Drobac Julianna, Nagy József, Bakos Béla és a helyi vadászegyesület. Köszönet érte!

Viola Lujza

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Adakozók, mecénások Zentán - illusztráció
2017. DECEMBER 21.
[ 23:19 ]
Szavalóverseny Péterrévén - illusztráció
2017. NOVEMBER 7.
[ 17:45 ]
Ismét egy csodás, gyermekkacajtól hangos hetet zárt a Hunyadi János Általános Iskola, ugyanis október első hetében került megrendezésre a gyermekhét.Ezen a héten minden a gyerekekért van. Nincs felelés, és házi feladat is csak módjával. Ami még ennél is fontosabb, a programot is maguknak állíthatják össze. Így...
2017. OKTÓBER 7.
[ 11:32 ]
Szeptember elsején a Hunyadi János Általános Iskola újra megnyitotta színes kapuit tanulni vágyó diákjai előtt. A gyerekek kis csoportokban állva beszélgettek a nyaralásról, a táborokról, megannyi életre szóló élményről. Ezen a napon hivatalosan is véget ért a hosszú nyári szünidő, kezdetét vette egy új, másféle...
2017. SZEPTEMBER 2.
[ 7:12 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a hetedik Gion-tábort tartották az elmúlt hét folyamán az újvidéki Apáczai Fiúkollégiumban. A Gion Nándorról elnevezett egyhetes ingyenes táborba a tavalyi olvasási verseny döntőjében elért eredmények alapján juthattak be az általános iskolák tanulói. Az első...
2017. JÚLIUS 30.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban