Portéka
Alma mater
Betűméret:             
Ahogy ma a digitális technika, az internet idején az angol, úgy a 18. és részben a 19. században a latin volt a kor, több európai nyelvben mély nyomokat hagyott közös nyelve, mondhatnánk eszperantója. Nyelvünk is vagy szóösszetételekben vagy teljes szóalakokban ma is őrzi a latin múltat. Ez utóbbira felhozható példa az alma mater szókapcsolat, amelyet – bár többnyire tudjuk a jelentését – igencsak elvétve használunk, jószerivel akkor, ha archaizálunk, illetve ha keresztrejtvénybe kell beírni. Hogy most mégis szóba hozzuk, annak egyetlen oka Uri Ferencnek A magyar gimnáziumi oktatás története Újvidéken című, a Forumnál megjelent kötete, amely adatok, évszámok, tanár- és diáknévsorok, valamint érettségi tablók képei útján idézi meg a választott téma történetét 1789-től 2009-ig, kiegészítve ezt a volt tanárok és volt diákok személyes emlékeit tartalmazó írásokkal. Olyan szövegekkel, amelyeket elsősorban az említett személyes hangvétel jellemez, az, ami a különféle lexikonokban, szótárakban az alma mater szókapcsolat meghatározásaiban, értelmezéseiben is rendre előfordul.
A legújabb Idegen szavak szótára szerint a latin eredetű szókapcsolat jelentése ’tápláló anya’, ami az oktatás vonatkozásában olyan „iskola, egyetem” esetében használatos, melyhez „személyes viszony köti a diákokat”. Két nagy lexikonunk a Pallas és a Révai szinte szó szerinti azonos értelmezésében az alma mater „annyi, mint tápláló anya, az egyetemek hivatalos latin elnevezése, mellyel különös tisztelet jeléül, egyes német kiváló és régi középiskolákat is illetnek”. Az újabb lexikonok közül a fogalom történelmi visszatekintését a fenti értelmezéshez képest időben s térben is tágítja az, ami az 1993-as kiadású Nagy magyar lexikonban olvasható: „eredete a klasszikus római irodalom az anyatermészet erőforrásait meghatározó istenségek (Tellus, Ceres) – az előbbi a „föld és termőerejének római istennője és maga a Föld”, az utóbbi pedig a „gabona és a szántóföld termésének római istennője” – megjelölésére használt kifejezés. A középkortól kezdve egyetemek, illetve felsőoktatási intézmények diákos elnevezése, amely a volt tanítványok tiszteletét fejezte ki. Később egyes kiváló (főképp régi) középiskolákat is illettek ezzel a névvel.” A mindegyik meghatározásban szereplő „tápláló anya” kifejezést „édes anyá”-ra váltó Magyar Katolikus Lexikon szerint alma mater „az egyetem érzelmileg színezett neve. A középkor óta használják. 1300 körül az oxfordi egyetemet nevezték Mater Universitatisnak. A 14. századtól gyakori az Alma Universitatis névhasználat, s a 14. század 2. felében e két név olvadt eggyé az Alma Materben”. Ennél némileg liberálisabban értelmez a Magyar Larousse Enciklopédia, mely szerint alma mater „A tanulót kisgyermekkortól befogadó és felnőttként kibocsátó nyolcosztályos gimnázium, valamint az egyetem diákos elnevezése”. Hogy a fogalom a fennköltből, a latin eredet övezte tudós értelmezésből végül is, mára a diákszleng részévé vált, az csupán a nyelv alakulásának törvényszerűségét példázza és semmiképpen sem jelenti az alma mater iránti tisztelet csökkenését, ahogy ezt az újvidéki gimnáziumi oktatás történetét tartalmazó kötet személyes hangvételű írásai is tanúsítják.
Ezekben van, aki, mint az iskola legendás latintanára, Nyúl József, Újvidékre költözésének emlékével kapcsolta össze a gimnáziumban töltött éveit, van aki, ahogy Anika Gyula tanár úr a Futaki úti épületbe költözést idézte anno 1913-ból, vagy a lapszerkesztő Tomán Sándor, aki arra emlékezett, amikor hadikórház volt az épület, vagy mint a magyartanár, könyvkiadó Juhász Géza, aki az iskola könyvtári állományának rendezését, gyarapítását és a könyvtárnak a diákság életében a kötetlen beszélgetések színhelyét jelentő szerepét emelte ki, amire sokan valóban jó emlékként gondolunk. Az egykori diákok közül volt, akinek az osztályon belüli barátság jutott eszébe, mint a későbbi orvos Gáspár Klárinak, vagy aki a vasárnapi táncmulatságokat idézi, mint a gépészmérnök egyetemi tanár Simon Vilmos, volt, aki utazódiákként kapcsolódott be a gimi életébe, mint a szerkesztő temerini Góbor Béla, továbbá olyan, kinek legkedvesebb emléke első novellájának az iskolalapban való megjelenése, mint az író (Gobby) Fehér Gyulának, de említhetem kedves barátom, osztálytársam, a négy éven át a mögöttem levő padban ült, szerkesztő, majd egyetemi tanár Utasi Csaba sorait, melyben ő a rá jellemző komolysággal a tanárok felelősségteljes munkájára emlékezett, akik „Olyan útravalóval láttak el bennünket, amelyet később is hasznosítani tudtunk”.
S talán azt sem mellékes, hogy magam is diákja voltam az újvidéki alma maternek, ahol kétszer kezdtem meg tanulmányaimat. Mielőtt azonban bárkinek kajánkodni lenne kedve, hogy nyilván kidobtak, eltanácsoltak, megbuktam, sietek kijelenteni – nem, csak előbb, 1951-ben az akkor még létező nyolcosztályos gimnáziumba iratkoztam, majd két év után, amikor az addig érvényben levő 4+8-as rendszert felváltotta a 8+4-es oktatási struktúra, átkerültem az akkor nyílt Arany János nyolcosztályos iskolába, hogy újabb két után ismét gimnazista legyek a még mindig Papp Pál névre hallgató főgimnáziumban, amit nem sokkal később Moša Pijadera neveztek át. Könyvbéli szövegemben erről a négy évről írok, felidézve egy sikertelen részvételemet az egyik iskolai szavalóversenyen, ahol az akkor divatba hozott Radnóti- és József Attila-versek mezőnyében én, talán későbbi, harminc évig oktatott egyetemi tárgyamat megelőlegezve, Arany Jánostól A vén gulyást mondtam, továbbá remek Karinthy-estünket, melyen Fehér Gyulával az Énekóra című párjelenetet adtuk elő, vagy nem utolsósorban azt, hogy a Kókai Lajos, Somogyi Gyula, Kovács Árpád, Tóth Szilveszter, Kirs György, Simo Utornik és Mile Pečanac csapat tagjaként zsinórban négyszer nyertük meg a város kosárlabda bajnokságát.
Mindez már, sajnos, régóta csak történelem, amit jó felidézni, ahogy az osztályt is, amely csak egy volt gimink történetében a számos teljesen átlagos osztálya közül, de amelyből nyolc különféle mérnök, négy magyartanár, három-három orvos és matematikus, két-két gyógyszerész, földrajz- és némettanár, egy-egy képzőművész és tornatanár került ki.
Ha a számok, a nevek mögé nézünk, s látjuk azokat, akik ebben az újvidéki alma materben tanultak, akkor tudjuk igazán értékelni ennek az évekkel ezelőtt megjelent szabadkai és zentai gimnázium-történethez társuló kötetnek a jelentőségét, és ennek tudatában kívánhatjuk és remélhetjük, hogy a sort más városaink, elsősorban Zombor és Nagybecskerek hasonló iskolatörténetei fogják követni, kiegészítve így a valóban széles és gazdag vajdasági magyar oktatástörténeti körképet.
Gerold László
A régi újvidéki fotón: A régi posta épülete a Vasút utcában (1956)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban