Nőnap alkalmából azt kívánta március 8-a reggelén az egyik tévéállomás műsorvezetője a szebbik nem tagjainak, hogy legyen, aki felköszönti őket ezen a napon! Ennél szebbet nem is kívánhatott, hiszen a nő akkor igazán nő, ha van mellette férfi, aki tiszteli mint embert és becsüli, mint nőt.

Erről szól eredetileg a nőnap is, erről szól a története. Hogy a nők kiszolgáltatottjai voltak a férfiaknak – nem csak a férjeiknek, hanem a férfi családtagoknak, a közösség nagy urainak, s a jog sem szavatolt azonos elbánást a számukra, szavati joguk sem volt, ugyanazon munkáért sokkal kevesebb bért kaptak, nem járhattak bizonyos iskolákba, egyetemre is csak a kiváltságos helyzetben levők juthattak be, stb. Történt ez azóta, ahogy megszűnt a matriarchátus, amikor Engels szerint a nők történelmi csatát vesztettek. Aztán a nők megpróbáltak megnyerni egy újabb történelmi csatát, ami elhúzódott és a politika apró lépéseivé alakult…

Március 8-át ma már az ENSZ is számon tartja, s ezen a napon általában virágos reggelekre ébredünk, vagy elég csak az utcára mennünk, hogy a szomszédok és az utcai árusok emlékeztessenek rá. Ma már nem igen idézzük fel a munkahelyi problémák alkalmával, hogy a történet 1857-ben kezdődött New York-ban a munkásnők egyenlő bért és munkaidő csökkentést követelő sztrájkjával, pedig erre, a férfiakkal való azonos bérek kérdésére, napjainkban is vissza-vissza kell térnünk. És pontosan 110 évvel az először hivatalosan megünnepelt nőnap után a nőket érő szexuális jellegű bűncselekmények, családon belüli bántalmazások, munkahelyi zaklatások időszakain sem vagyunk túl, mert mindezek jelen vannak sok nő életében, és bár a társadalomban ma már általánosan elfogadott értékrendek az ő oldalukon állnak, helyzetüket ma is kilátástalannak élik meg, amelyből nagyon nehéz kitörniük. S akkor még nem beszéltünk a háborús időszakokról, amikor a nők elleni erőszak fegyverré válik, s a női lét megalázása eszközzé lesz az ellenségnek minősített nemzetek és azon belül a családok és a családok férfitagjainak erkölcsi megsemmisítésében, jövőjének ellehetetlenítésében.

A nőnap mégis az ünneplés ideje. Napjainkban inkább virágos nap, ünnepi hangulattal, és így is van rendjén. Ilyen egyszerűnek kellene lennie magának az életnek is: hogy ne legyenek okok a szomorúságra, s legyenek okok az örömre, kedvességre. Különösen a férfi-női viszonyban, hiszen a születéssel nővé és férfivá leszünk, a különbségek pedig arra kellenek, hogy kiegészítsük egymást és párban legyünk egészek a magánéletben, megbecsültek a munkamegosztásban az egyenjogúak közösségében. S hogy befejezzem ezt a gondolatsort, idegen tollakkal fogok ékeskedni, mert úgy érzem, ebben a pillanatban számomra az ünnep jellegét a legjobban Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter fogalmazta meg a Női lélek férfi szemmel című kiadványban, amelyet a magyarországi Fiatal Családosok Klubjának az alapítója, Király Nóra mutatott be a minap a sajtónak, s aminek a tartalmát az interneten találtam meg. Ebben a miniszter a következőket írja a női lélekről, s én a magam részéről semmit sem tennék hozzá:

“A nőket tartjuk a gyengébb nemnek, pedig ők képviselik az igazi lelki erőt. A mérhetetlen kitartást, az önzetlen odaadó szeretetet, a törődést, a gondoskodást, és nem várnak cserébe mást, csak tiszteletet, figyelmet, elismerést, szeretetet és kedvességet”.